Vb 2018: sorsolás után, latolgatás előtt – halálcsoport nélkül rajtol a torna

Orosz foci-vb

Oroszország és Lengyelország megúszta, és elkerülte az európai riválisokat a jövő évi világbajnokság múlt pénteki sorsolásán. Spanyolország összekerült Portugáliával, Anglia pedig Belgiummal, Horvátország és Izland kapcsolata lassan házassággá nemesedik, Dánia a kevés utazásnak örül, míg az angolok kapitánya, Gareth Southgate arra figyelmeztetett, senki se örüljön, mert a legutóbbi két alkalommal a hurráoptimista sorsolást csúfos bukás követte. 

A világbajnokság nyitómérkőzésének a moszkvai Luzsnyiki-stadion ad otthont, 2018. június 14-én a házigazda oroszok Szaúd-Arábiával meccselnek, akik igazán nem panaszkodhatnak a sorsolásra. 
 
A CSOPORT
 

Miután 14 európai csapat várta a pénteki sorsolást, és a szabályok értelmében egy csoportba maximum ketten kerülhettek az öreg kontinensről, tudni lehetett, hogy két szerencsés nem kap európai ellenfelet. Egyikük éppen a házigazda Oroszország lett, amely az A csoportban Szaúd-Arábiát, Egyiptomot és Uruguayt kapta.
 
Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány érzelmek nélkül vette tudomásul a sorsolás eredményét. „Nem tudom megmondani, boldog vagyok-e vagy sem. Ellenfeleinknél vannak nagy nevek, mint például Mohamed Szalah, Edinson Cavani vagy Luis Suárez, de majd a meccsek mutatják meg, hogy a csapataik milyen minőséget képviselnek” – nyilatkozta. A csapat már a csoportból való továbbjutással a legjobb vb-eredményét érhetné el: a Szovjetunió felbomlása óta Oroszország három világbajnokságon is szerepelt, de 1994-ben, 2002-ben, majd 2014-ben is három meccs után indulhatott haza.
 
Az uruguayiak szövetségi kapitánya, Oscar Tabárez egészségügyi problémák miatt nem tudott részt venni a sorsoláson, a 70 éves szakember a végtaggyengeséggel és zsibbadással járó Guillain–Barré-szindrómában szenved, igazából azt sem lehet megjósolni, a világbajnokságon dolgozhat-e. Az egyiptomiak argentin kapitánya, Héctor Cúper úgy fogalmazott, szeretné, ha csapata versenyben lenne a továbbjutásért: „Megpróbáljuk elérni a lehető legjobb eredményt, de ehhez látnunk kell, csapatunk hogyan viszonyul a valósághoz. A lehető legjobb módszert keressük mindig, hogy nyerjünk. Maximális erőfeszítéssel fogunk végig harcolni.”
 
Az első forduló párosítása:
Június 14.: Oroszország–Szaúd-Arábia
Június 15.: Egyiptom–Uruguay
 
 
B CSOPORT
 
Európai szemmel a leginkább az Ibériai-félsziget két válogatottja átkozhatja a sorsot, a B csoportban ugyanis összekerült az Eb-aranyérmes Portugália, illetve a vb egyik esélyesének tartott Spanyolország. Utóbbi kapitánya, Julen Lopetegui azonban messzebbre tekintett, szerinte hiba lenne csak a nagy riválisra figyelni. „Ez egy nehéz és kemény csoport, hiszen a portugálok mellett ott van az a Marokkó, amely Elefántcsontparttal szemben harcolta ki a szereplést, illetve Irán, amely veretlenül vívta meg az ázsiai selejtezőt” – nyilatkozta Lopetegui.
 
Portugál részről Fernando Santos ugyanígy vélekedett, szerinte mindent elmond a csoport erősségéről, hogy ellenfeleik, a spanyolok és az irániak veretlenül hozták a kvalifikációt, míg Marokkó az utolsó csoportkörben nem szenvedett vereséget Afrikában.
 
Iráni részről a portugál Carlos Queiroz úgy fogalmazott, Irán tökéletesen felkészül a világbajnokságra, és a csoportmeccseken bebizonyíthatja, miért is szerepelhet a vébén. „Biztos vagyok benne, hogy versenyképesek leszünk, és a szurkolóink büszkén tekintenek majd ránk” – mondta Queiroz. 
 
Az első forduló párosítása:
Június 15.: Marokkó–Irán
Június 15.: Portugália–Spanyolország
 
 
C CSOPORT
 
Uruguay mellett Ausztrália volt a másik válogatott, amely szövetségi kapitánya nélkül jelent meg a sorsoláson: Ange Postecoglou ugyanis a Honduras ellen megnyert interkontinentális selejtező megnyerése után lemondott. Az ázsiai zónából továbbjutott együttesnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a C csoportban Peru mellett Franciaország és Dánia lesz az ellenfél.
 
„Klasszikus választ adhatok: a sorsolás lehetett volna rosszabb is. De mindegy, milyen csoportban vagyunk, a francia válogatottnak tovább kell jutnia, ráadásul az első helyen. Ez a célunk” – jelentette ki a 19 évvel ezelőtt még játékosként vb-aranyat szerzett francia kapitány, Didier Deschamps.
A dánok norvég edzője, Age Ha­reide nagyon örült a csoportnak, de teljesen más okból, mint amit várhattunk tőle. A szakember azt mondta, a csapata legnagyobb előnye, hogy alig kell utazniuk a hatalmas országon belül. „Szerencsére Szaranszk, Szamara és Moszkva közel vannak egymáshoz, így az alaptáborunkból egy-másfél óra alatt a helyszíneken lehetünk” – nyilatkozta. A Dánia Peru ellen kezd, majd Ausztrália következik, és Hareide úgy véli, egy győztes nyitány után akár egy döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz.
 
Az első forduló párosítása:
Június 16.: Franciaország–Ausztrália
Június 16.: Peru–Dánia
 
 
D CSOPORT
 

A 2014-es ezüstérmes Argentína szövetségi kapitánya, Jorge Sampaoli nagyon optimistán fogadta a sorsolást. „A válogatott képes lesz arra, hogy kiválóan futballozzon. Úgy gondolom, hogy már a selejtező bizonyos pillanataiban megmutattuk, mit is akarunk játszani, de kell még idő, hogy összeérjünk” – nyilatkozta Sampaoli, nem kis dühöt kiváltva ezzel a szurkolókban. Argentína ugyanis az utolsó fordulóig küzdött a továbbjutásért, és simán le is maradhatott volna a vébéről. „A csoportbeli ellenfelek olyan riválisok, amelyek keveset vállalnak, ellenben nagy lelkesedéssel bírnak, és harcolni fognak ellenünk” – tette hozzá a tréner.
 
Zlatko Dalic, a horvátok kapitánya úgy vélte, tovább lehet jutni a csoportból, de ahhoz négy-öt pontot szerezni kell: „Nigéria veretlenül jutott ki, fiatal és extrém gyors csapat, ennek ellenére jó eredményt remélek ellene. Argentínát szerettem volna elkerülni, de ha már így alakult, megmutatjuk neki az erőnket. Izland ellen igazi rivalizálás lesz majd, hiszen azonos selejtezőcsoportban voltunk, akkor a hazai pálya döntött a két meccsen. Ez lesz közöttünk az igazi döntő.” 
 
Hasonlóképpen vélekedett Heimir Hallgrímsson, az izlandiak kapitánya is: „A Horvátország elleni mérkőzés lesz a kulcs. Rengeteget tudunk egymásról, a 2014-es pótselejtező után most a selejtezőben is egymás ellen játszottunk. Olyanok vagyunk, mint egy házasság résztvevői, a vébé után jöhet a válás.” 
 
Az első forduló párosítása:
Június 16.: Argentína–Izland
Június 16.: Horvátország–Nigéria
 
 
E CSOPORT
 
Az E csoportban a brazilok szövetségi kapitánya, Tite elégedetten fogadta, hogy Svájc, Costa Rica, illetve Szerbia lesz az ellenfél, de óva intett mindenkit arról, hogy lenézzék a riválisokat: „Minden eszköz a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy elsők legyünk a csoportunkban. De úgy kell készülnünk, mintha Spanyolország vagy Anglia lenne az ellenfél. Esélyesek vagyunk, de taktikailag és fizikálisan csúcsformába kell kerülnünk, és mentálisan is a legjobb állapotban kell megérkeznünk Oroszországba.”
 
A svájciak sem érzik magukat esélytelennek. „Ez nem álom, hanem a valóság: Brazília ellen játsszunk majd, és még azt sem mondom, hogy esélytelenek leszünk. Hat hónapunk van arra, hogy felkészüljünk, és 150 százalékos teljesítménnyel játszunk valami nagyot Brazíliával” – nyilatkozta Vladimir Petkovic svájci szövetségi kapitány. A felek eddig egyszer vívtak egymással tétmérkőzést: az 1950-es vébé csoportkörében 2–2-es eredmény született.
 
A szerbek részéről Mladen Krsztajics megbízott kapitány azt mondta, egyértelmű, hogy a csoport második helyét kell célba venni. A Costa Rica-i sajtó is a brazilok elleni csatát emelte ki, a két csapat ugyanis két vébén is összefutott egymással: 1990-ben 1–0-ra, 2002-ben 5–2-re nyertek a dél-amerikaiak.
 
Az első forduló párosítása:
Június 17.: Costa Rica–Szerbia
Június 17.: Brazília–Svájc
 
 
F CSOPORT
 
Nem került könnyű világbajnoki csoportba a német válogatott, amely Mexikót, Svédországot és Dél-Koreát kapta ellenfélül. „A közép-amerikai válogatott agresszív futballt játszik, a svédek erősségét nem kell ecsetelnem, hiszen az olaszokat búcsúztatták a pótselejtezőben, de a még kissé ismeretlen dél-koreaiakat sem vehetjük félvállról” – vélte Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok kapusa.
 
„A németek elleni meccs igazi gálamérkőzés lesz, megmutathatjuk, milyen fából faragtak bennünket. A győzelem csodálatos lenne, a döntetlennel is elégedettek lennénk. A lényeg, hogy nyomást kell gyakorolni a világbajnokra. Ha nem hagyjuk őket futni, és megakadályozzuk, hogy ők kezdeményezzenek, akkor lehet esélyünk” – vélte Carlos Salcedo, az Eintracht Frankfurt mexikói középső védője.
 
A svédek szakvezetője, Janne An­dersson úgy fogalmazott: „Kemény feladatot szánt nekünk a sors, nem is értékelem, mi lett volna, ha… Mostantól minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az első mérkőzésen, Dél-Koreával szemben a lehető legfelkészültebbnek legyünk.”
 
Az első forduló párosítása:
Június 17.: Németország–Mexikó
Június 18.: Svédország–Dél-Korea
 
 
G CSOPORT
 
Angliában nagy volt az öröm a sorsolást követően, a csapat ugyanis Belgium mellett a verhetőnek tűnő Panamát és Tunéziát kapta. Gareth Southgate szövetségi kapitány azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi évek világversenyei ugyanígy kezdődtek, de a hurráoptimista sorsolást csúfos bukás követte. A csapat 2014-ben úgy esett ki nyeretlen csoportutolsóként, hogy még Costa Ricát sem tudta legyőzni, tavaly pedig Izland oktatta az Eb nyolcaddöntőjében. „Két ilyen torna után ostobaság lenne, ha nem vennénk komolyan a felkészülést” – mondta Southgate. 
 
A belgák spanyol edzője, Roberto Martínez szerint „izgalmas és változatos a csoport”, számára pedig külön öröm, hogy Anglia lesz az egyik ellenfél: „Izgalmas párbaj várható a két csapat között, hiszen a felek jól ismerik egymást. Csapatom magja a Premier League-ben játszik, nekem pedig Anglia a második otthonom. 12 évet játszottam ott 1995 és 2007 között, edzettem a Swansea, a Wigan és az Everton csapatait, még a lányom is angol. De a másik két riválist sem becsüljük le, Panama mégiscsak megelőzte az Egyesült Államok válogatottját, Tunézia pedig az eredményeivel nagyon mély benyomást tett rám.”
 
Az első forduló párosítása:
Június 18.: Belgium–Panama
Június 18.: Tunézia–Anglia
 
 
H CSOPORT
 
Lengyelország a szenegáli, a kolumbiai és a japán válogatottal harcol majd a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikéért. „Amikor az újságírók felhívtak a sorsolás előtt és megkérdezték, hogy számomra melyik lenne a halálcsoport, Spanyolországot, Szenegált és Japánt mondtam. Utóbbi kettő bejött” – nyilatkozta Kamil Grosicki, a Hull City 55-szörös lengyel válogatott szélsője, aki szerint a csoportnak nincs esélyese.
 
„Azt kell mondanom, lehetett volna jobb és rosszabb is a sorsolás, nem szabad panaszkodni. A csoportunk nagyon kiegyensúlyozott és színes, talán éppen ez okozza a legnagyobb nehézséget. Egyelőre csak annyit tudok az ellenfelekről, hogy Szenegál fizikálisan erős és gyors, Kolumbia technikailag jól képzett, míg Japán nagyon szervezett” – tette hozzá a lengyel játékos.
A kolumbiaiak szövetségi kapitánya, José Pékerman kifejezetten örült a lengyeleknek: „Minden világbajnokság egyedülálló élmény, de ez nekem extrán különleges lesz. A családom ugyanis Kelet-Európából való: apai ágon Kijevből, míg anyám vonaláról Lengyelországból származom.” Hozzátette, Grzegorz Lato és Kazimierz Deyna nemzedéke megtanította a nemzetközi labdarúgást arra, hogy a lengyel futballkultúráját tisztelni kell.
 
Az első forduló párosítása:
Június 19.: Kolumbia–Japán
Június 19.: Lengyelország–Szenegál
 
Kire fogadjunk?
 
A brit fogadóiroda, a William Hill a címvédő német válogatottat tartja a legesélyesebbnek a világbajnoki győzelemre, a tétjük 5,5-szörösét nyerhetik meg, akik rájuk fogadnak. Az oddslista második helyén a brazilok állnak 6-szoros nyereményszorzóval, míg a franciák oroszországi aranyérme 6,5-szörös pénzt érne. Az argentin, illetve a 2010-ben aranyérmes spanyol gárda végső sikere 9-szeres szorzót jelentene, míg az Európa-bajnok portugálok diadala – az uruguayi és a kolumbiai sikerhez hasonlóan – 29-szeres pénzt érne a William Hillnél.
 
Idősek és fiatalok
 
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatása szerint a kijutó csapatok vb-selejtezőkön pályára lépő játékosai átlagosan 27,4 évesek voltak. 
 
A legidősebbnek a panamai (29,4), a Costa Rica-i (29,0) és izlandi (29,0) csapat számít, míg a legfiatalabb átlagéletkorral a nigériai (24,9), a német (25,7) és az angol válogatott (25,9) büszkélkedhetnek. A szerb válogatott a legmagasabb (185,6 cm), megelőzve Svédországot (185,2), Izlandot (185,0) és Dániát (185,0), a legalacsonyabb átlagmagasság Szaúd-Arábiáé (176,2), de alig előzi meg Japánt (178,1), Perut (178,3), Argentínát (179,4) és Spanyolországot (179,5). A horvátok, a svédek és az izlandiak hazai játékos nélkül harcolták ki a vb-szereplést, az angolok pedig légiós nélkül – rajtuk kívül még a szaúdiak álltak fel csak a hazai szövetség csapataiban játszókkal.

Pincési László

Érdekes

Vb-érdekességek

A dél-afrikaiak 2010-es szereplését leszámítva eddig minden házigazda továbbjutott a vb második körébe. Aranyérmet eddig csupán európai (11) és dél-amerikai (9) válogatott nyert, Brazília egymaga ötöt, ez az egyetlen csapat, amely minden vébén részt vett. Mexikó 16. alkalommal kvalifikálta magát, ő a leggyakoribb résztvevő, aki még sohasem nyert trófeát. Mindössze négyszer fordult elő, hogy egy csapat százszázalékos mérleggel lett világbajnok: Uruguay (4/4, 1930), Olaszország (4/4, 1938) és Brazília (6/6, 1970, illetve 7/7, 2002). A brazilok 1962-es bravúrja óta Németország lehet az első, amely megvédi címét. Portugália pedig a negyedik, amely regnáló Európa-bajnokként vb-aranyat szerez.

Anglia eddig 11 mérkőzésen játszott 0–0-s döntetlent, Brazília kétesebb rekordot tart: eddig 11 piros lapot kaptak játékosai. A legtöbb vb-gól az 1954-es Ausztria–Svájc 7–5-ös meccsen született. A francia Just Fontaine szerezte a legtöbb gólt egy vébén (13), míg az orosz Oleg Szalenko egy meccsen ötször is eredményes volt (1994-ben, Kamerun ellen). A mexikói Antonio Carbajal és a német Lothar Matthäus öt-öt vébén szerepelt, őket most utolérheti egy másik mexikói, Rafael Márquez.
 
Az Uruguayt vezető Óscar Washington Tabárez negyedik vébéjére készül, a panamaiak szövetségi kapitánya, Hernán Dario Gómez pedig a harmadikra: utóbbi eddig se Kolumbiával (1998), se Ecuadorral (2002) nem jutott túl a csoportkörön. Joachim Löw a hatodik nagy versenyére készül, eddig mind az öt alkalommal legalább elődöntős lett Németországgal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?