Kisgencs. Vasárnap a kisgencsi (Honce) futballpályán zajlott a Polgármesteri-kupa I. évfolyama, melyre a szervezők négy csapatot hívtak meg. A meghívást az immár IV. ligás kassai Lokomotíva klubvezetése is elfogadta.
Vasutasok vakvágányon
Kisgencs. Vasárnap a kisgencsi (Honce) futballpályán zajlott a Polgármesteri-kupa I. évfolyama, melyre a szervezők négy csapatot hívtak meg. A meghívást az immár IV. ligás kassai Lokomotíva klubvezetése is elfogadta. Az egykor szebb napokat megélt Hernád-parti vasutascsapatotot azonban a rendezvény délelőttjén hiába várták a helyszínen. A kassaiak egyik tisztségviselője pár perccel 11 óra után telefonon arról értesítette a hazaiakat, hogy nem vesznek részt a tornán. Állítólag nem tudtak megfelelő szállítóeszközt biztosítani. A háromcsapatosra zsugorodott mezőny végül is körmérkőzéses rendszerben játszott a polgármester serlegéért. A tornát a rozsnyóiak nyerték, a hoppon maradt szurkolók egyike az esti gulyáspartinál a következő mondattal kommentálta a történteket: „Alighanem elillant az ütött-kopott, vakvágányra terelt kassai Loki párája.“ (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.