Váratlan csapatsiker

Kassa/Bős. A csallóközi birkózók remek sikerével ért véget Kassán az olimpiai reménységek hét végi, ötödik nemzetközi tornája. Idősebb diák és junior korosztályban a szabadfogásúak versenyeztek, öt ország közel másfél száz indulója részvételével. Öt első és két második helyük révén a bősiek nyerték a csapatversenyt.

Kassa/Bős. A csallóközi birkózók remek sikerével ért véget Kassán az olimpiai reménységek hét végi, ötödik nemzetközi tornája. Idősebb diák és junior korosztályban a szabadfogásúak versenyeztek, öt ország közel másfél száz indulója részvételével. Öt első és két második helyük révén a bősiek nyerték a csapatversenyt. A diákok között Döme Erik (29 kg), Ollé Róbert (32 kg), Jakus Béla (35 kg), Roman Lakatoš (66 kg) és Štefan Patkoló (73 kg) győzött, Soós Márió (47 kg) és Takács Sándor (53 kg) második lett. Ifj. Rákóczi András edző örömmel újságolta, hogy maguk sem számítottak ilyen kiugró csapatsikerre. „A fiúk szereplése nagyon jó eredménynek számít. Remélem, valamelyikükből egykor olimpiai résztvevő lesz. Színvonalas versenyen törtek fel fiataljaink. Úgy látszik, a nyolcvanhét-nyolcvannyolcasok erős nemzedékként lesznek jelen a bősi birkózósportban.” (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?