Pozsony. Pinte Attila, aki ugyan az elmúlt héten már a labdarúgó NB I-ben szereplő Győr csapatával edzett, s a szombati előkészületi meccsen gólt is rúgott, egyre türelmetlenebb. Volt klubja, a görög Panioniosz még mindig nem küldte el a játékengedélyét; vasárnaptól pedig gyomorbántalmak miatt nem tréningezhetett.
Uruguayi vetélytársak
„Nem sokkal a szombati meccs után belázasodtam, majd három napon át otthon feküdtem. Kedden a győriek orvosa azt mondta, talán már szerdán együtt gyakorolhatok a többiekkel. Hatalmas a káosz a görög futballban, amit az is bizonyít, hogy az egyes élvonalbeli klubokban FIFA-vizsgálat kezdődött, így a közeli napokban aligha foglalkoznak majd az én ügyemmel. Talán a hét végén friss információval szolgálhat a magyarországi ügyvédem.” – újságolta a válogatott középpályás.
A Nemzeti Sport tegnap arról számolt be, hogy hétfőtől két uruguayi futballista is a győriekkel készül, a 21 éves Marcos Fernandez és a 23 esztendős Martin Echinoe. Az előbbi középpályás, az utóbbi pedig csatár. Ezzel kapcsolatban Pinte a következőket nyilatkozta lapunknak: „Nem, nem hallottam róluk. Megérkezett viszont a meghívó Ladislav Jurkemiktől, a szlovák válogatott vezetőedzőjétől a február 10-én kezdődő ciprusi portyára. A Rába-partiak törökországi edzőtáborozása egy héttel korábban, február 3-án kezdődik, addig, remélem, elküldik a görögök a várva várt játékengedélyt...” (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.