Góllövő: Györök (83.). Szusza Ferenc-stadion, 2506 néző. Játékvezető: Sápi. ÚJPEST: Vlaszák–Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák–Simek (82. Kapcsos), Farkas B., Polonkai, Erős K. (Feczesin, 67.), Tóth N.–Bükszegi (58. Rajczi). BALATON: Csernyánszki–Radics, Kuttor, Hegedűs, Juhász–Mészáros, Virág (46. Sipeki), Kovács P.
ÚJPEST–BALATON FC 0:1 (0:0)
EDZŐI VÉLEMÉNYEK –Mészöly Géza (Újpest): – Sokkal többet szerettünk volna támadni, még ennél is többet, de a második félidőben már agresszívek is voltunk, de ma nem sikerült gólt szereznünk. Az ellenfél két kontrájából egyszer betalált, azaz majdnem tökéletesnek mondható a helyzetkihasználása. Csalódott vagyok, akárcsak a csapat, jóllehet mindent megtettünk a győzelemért. Most már előre kell néznünk és a szerdai, Győr ellen elmaradt meccsünkre kell koncentrálnunk.
Csertői Aurél (Balaton): – Hetven százalékban az Újpest játéka érvényesült, de a helyzetkihasználásunk most sokkal jobb volt, mint egy héttel ezelőtt. Ennek köszönhető a mai siker.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.