UEFA: Lewandowski, Neuer vagy De Bruyne lesz az előző idény legjobbja

Robert Lewandowski

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München két klasszisa, Robert Lewandowski és Manuel Neuer, vagy Kevin De Bruyne, a Manchester City középpályása lesz az elmúlt idény legjobb játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA).

Az UEFA honlapján szerdán jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amelyen a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga főtáblán érintett 48 csapat edzője, 55 kiválasztott sportújságíró, valamint minden tagországból egy személy adhatta le voksát. A szavazóknak az első hármat kellett megadniuk, az első helyezés öt, a második három, a harmadik egy pontot ért, az edzők nem szavazhattak saját tanítványaikra.

A három versenyben maradt futballista közül a legnagyobb esélyes egyértelműen Robert Lewandowski, a Bayern lengyel csatára ugyanis 47 tétmérkőzésen 55 góllal segítette triplázáshoz a münchenieket, akik csütörtökön a Puskás Arénában a Sevillával találkoznak az Európai Szuperkupáért. Lewandowski sikerét csapattársa, a kapuban újra világklasszis teljesítményt nyújtó Manuel Neuer, vagy a Premier League-ben a játékosok által legjobbnak választott Kevin De Bruyne akadályozhatja meg.

A dobogósok rangsorát leszámítva az UEFA nyilvánosságra hozta a 4-10. helyezetteket: a hatszoros aranylabdás Lionel Messi (FC Barcelona) és Neymar (Paris Saint-Germain) egyaránt 53-53 pontot kapott. A hatodik Thomas Müller (Bayern München, 41 pont), a hetedik Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain, 39), a nyolcadik Thiago Alcántara (Bayern München, 27), a kilencedik Joshua Kimmich (Bayern München, 26), a tizedik Cristiano Ronaldo (Juventus, 25) lett.

A edzőknél teljes a német dominancia a három jelölt között: a Bayern irányítását novemberben átvevő Hansi Flick mellett az FC Liverpool és az RB Leipzig mestere, azaz Jürgen Klopp és Julian Nagelsmann esélyes még a díjra.

A nőknél a BL-győztes Olympique Lyon két játékosa, Wendie Renard és Lucy Bronze, valamint a döntőben vesztes VfL Wolfsburgot erősítő Pernille Harder jelölt az elmúlt idény legjobb játékosa címre.

A győzteseket október elsején, a BL csoportkörének sorsolásán jelentik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?