Tűzparancsra várva

Dunaszerdahely. A csallóköziek ezúttal is adósak maradtak a támadásokkal, a szemre tetszetős játékkal. Igyekeztek ugyan, ám a licsérdieket mégsem tudták térdre kényszeríteni.

Zlacký (balra) magányos párharcainak egyike a licsérdi kapus ellenÖrzsik Ödön felvételeA sárga-kékek röviddel a fordulás után vezetést szereztek, a 47. percben Zlacký hatalmas bedobását Javad az ötösről a hálóba préselte. Tizennégy perc elteltével azonban a keletiek kiegyenlítettek. Lesgyanús helyzetben J. Majoroš iramodott meg a labdával a jobb szélen, s éles lövéssel a kifutó Peško mellett a hálóba durrantott. „Kétméteres lesből kaptuk az egyenlítő találatot” – bírálta a partjelzőt Robert Pflug, a hazaiak osztrák mestere.

De vajon miért is játszott csupán egy előretolt csatárral a DAC? „A taktikai értekezleten Zlacký mellé még két iráni labdarúgónkat is támadó feladatokkal bíztam meg, ám alighanem nem értették meg elképzeléseimet” – mutatott rá a csapaton belül észlelhető kommunikációs problémákra a szakvezető, aki a szélvészgyors Zlackýt a 76. percben lecserélte. „Én kértem cserét, hiszen nagyon elfáradtam. Ésszerűbb lett volna két támadóval rohamoznunk. Ám a stratégia a tréner hatáskörébe tartozik” – nyilatkozta a párharc után a hazaiak legveszélyesebb futballistája. Úgy hírlik, egy nappal az összecsapás előtt még arról volt szó, hogy Simon helyett Horochonič játszik a középpályás alakzatban, elöl pedig a Bognár, Zlacký duó riogatja majd az ellenfél védőit. A kezdőcsapat azonban másként festett... A licsérdiek rutinos edzője, Jaroslav Rybár sem tudta mire vélni, hogy kollégája nem nagyon erőltette a tá-madójátékot. „Jó képességű játékosaik vannak a hazaiaknak, ráadásul szükségük van a pontokra, én ilyen helyzetben habozás nélkül rohamot vezényeltem volna” – csóválta a fejét a licsérdi tréner. A hazaiak játékából hiányzott a kreativitás, a szikra. „Szerdán és csütörtökön is két fázisban edzettünk. Ólomlábakon jártam, nem éreztem a labdát” – tudtuk meg Simon Gyulától. Vajon mire számíthatnak a szurkolók a nehéznek ígérkező folytatásban, melyben a DAC két hét alatt háromszor mérkőzik idegenben? „A mindent vagy semmit jelszó jegyében három idegenbeli meccsünkön minimum hat pontot kell szereznünk” – jelentette ki Robert Pflug. Ahhoz azonban, hogy tanítványai megvalósíthassák tervét, a tűzparancsot is ki kell adnia!

DAC–Ličartovce 1:1 (0:0)

Gólszerzők: Javad (47.), ill. J. Majoroš (61). Játékvezető: Ďuriš, 1408 néző. Sárga lap: Horochonič, ill. Andraščík, Bicák, Krakovský. A hazaiak összeállítása: Peško–Konečný, Olejník, Loj, M. Timko–Ashoubi (46. Buka), Mohsen, Horochonič, Simon, Javad (57. Fabuľa)–Zlacký (76. Bognár).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?