Madrid. Sajtóértesülések szerint az Atlético Madrid 30 millió fontban állapította meg a spanyol labdarúgás legtehetségesebb fiataljának számító Fernando Torres árát, pedig nemrég még „érinthetetlennek” tartotta. Ráadásul akkor a klub azt is közölte, hogy 2008-ig meg akarja hosszabbítani a csatár szerződését.
Torresért licitálnak

Néhány nappal ezelőtt a Manchester United 24 millió fontot és az uruguayi Diego Forlánt kínálta a spanyoloknak, míg a Chelsea 18 milliós ajánlattal jelentkezett. Az Atlético mindkétszer nemet mondott. A 20. születésnapját március 20-án ünneplő Fernando Torres, aki az Európa-bajnokságra készülő válogatottnak is biztos tagja, a mostani bajnokságban már 13 gólt szerzett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.