Dunaújváros. A Dunaferr labdarúgócsapatának vezetősége vasárnapi hatállyal felmentette a munkavégzés alól Tornyi Barnabást. A súlyos anyagi gondokkal küzdő NB I-es klub közös megegyezéssel szeretett volna megválni a vezetőedzőtől, de ez a szándék meghiúsult.
Tornyit felmentették
Tornyi, aki szombaton még edzőmérkőzésen dirigálta futballistáit (a dunaújvárosiak 4:0-ás vereséget szenvedtek az ukrán élvonalban szereplő Poligraf Technika együttesétől) értetlenül áll az események előtt. – Kaptam egy levelet, amelyben az áll: február 9-től felmentenek a munkavégzés alól. Egyelőre nem tudok a helyzettel mit kezdeni, hiszen nincs ok és nincs indoklás. Beszélnem kell az ügyvédemmel, én mindenesetre továbbra is élőnek tekintem a szerződésemet – fogalmazott a távirati iroda érdeklődésére a szakember.
A Dunaferr nem marad sokáig vezetőedző nélkül, hiszen a klubvezetés szándéka az, hogy hétfőn délelőtt bemutatja a csapat új trénerét.
A kilencedik edzőváltás
Tornyi Barnabás távozása a kilencedik edzőváltást jelenti a magyar bajnokság 2002/2003-as szezonjában. Az eddigi cserék – augusztus 23., Békéscsaba: Pásztor József helyett Garamvölgyi Lajos; augusztus 25., Sopron: Bognár György helyett megbízottként Farkas József, majd szeptember 2-től Komjáti András; augusztus 27., Kispest-Honvéd: Fitos József helyett Gujdár Sándor és Ioan Patrascu; augusztus 30., Újpest FC: Ladislav Molnár helyett Szabó András; november 8., Kispest-Honvéd: Ioan Patrascu helyett Szurgent Lajos; december 28., Videoton: Várhidi Péter helyett Bicskei Bertalan; január 6., Kispest-Honvéd: Szurgent Lajos helyett Őze Tibor; január 16., Győr: Tamási Zsolt helyett Csertői Aurél; február 9., Dunaferr: Tornyi Barnabás helyett ? (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.