Róma. Noha Torghelle Sándornak még a Crystal Palace-ban sem sikerült állandó helyet kiharcolnia magának, az olasz sajtó szerint a magyar támadó nincs messze a következő lépcsőfoktól, azaz a Serie A-tól. A csatárt állítólag az AS Roma figyeli.
Torghelle :AS Roma?
Róma. Noha Torghelle Sándornak még a Crystal Palace-ban sem sikerült állandó helyet kiharcolnia magának, az olasz sajtó szerint a magyar támadó nincs messze a következő lépcsőfoktól, azaz a Serie A-tól. A csatárt állítólag az AS Roma figyeli. A cikk írója szerint Torghellével mindenképpen jól járna az AS Roma, hiszen nem kerül sokba, és bizonyosan kevesebb fizetéssel is beérné, mint a gárda megasztárjai. Angliában korábban a „magyar Rooney-ként” aposztofálták a kaiserslauterni német–magyaron kétszer is eredményes játékost, Olaszországban pedig a „kelet Cassanója” néven kezd ismertté válni, legalábbis az olasz írásban így nevezik 22 éves csatárt. „Már azt is nagy megtiszteltetésnek tartanám, ha valóban igaz lenne, hogy felmerült a nevem az olasz csapatnál, de mivel Cassanóval nem is azonos poszton játszom, ezért megkérdőjelezhető a cikk igazságtartalma” – mondta esetleges klubváltásáról Torghelle. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.