Tokió 2020 - Késely 9., Mihályvári-Farkas 12. 1500 méter gyorson

Mihályvári-Farkas Viktória

Késely Ajna összesítésben a 9., Mihályvári-Farkas Viktória pedig a 12. helyen végzett, ezzel nem jutott döntőbe 1500 méter gyorson a tokiói olimpia úszóversenyeinek hétfői előfutamaiból.

A 2019-es kvangdzsui világbajnokságon hatodik Késely az utolsó futamban szerepelt - többek között a címvédő amerikai Katie Ledeckyvel -, és 1400 méterig a negyedik pozícióban tempózott, azonban az utolsó 100-on megelőzte őt az ausztrál Kiah Melverton, s ezen úszott el a finálés szereplés, ugyanis éppen mögötte lett kilencedik a 15:59.80 perces idejével.

"Bizakodó vagyok, hogy a 400-as búcsú után lelkileg össze tudtam szedni magam. Nehéz év van mögöttem, másfél-két hónapja olyan gödörben voltam, hogy nem tudtam ki tudok-e jönni belőle. Összességében jó 1500 volt, rég úsztam 16 percen belül" - mondta a Kőbánya SC 19 éves versenyzője, aki látta, hogy az ausztrállal van nagy versenyben és azt is sejtette, hogy ezen múlhat a döntő. Hozzátette, talán nem is baj, hogy mostani főszáma, a 800, valamint a váltófutamok előtt nem kell még egy 1500 métert úsznia.

A Ferencváros 17 éves tehetsége, a 400 méter vegyesen hatodik Mihályvári-Farkas a harmadik futamot úgy nyerte meg, hogy 16:02.26 perces ideje majdnem 12 másodperccel jobb az eddigi egyéni csúcsánál. Ráadásul mivel a nőknél ez debütáló szám az olimpián, így a következő futam végéig olimpiai csúcstartó is volt vele.

"Nagyon örülök az egyéni csúcsnak, de sajnálom, hogy nincs tizenhat perc alatt. Az első ötszáz méter jó volt, az utolsó ötszázon pedig a szeretteim tartották bennem a lelket" - mondta Mihályvári-Farkas.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?