Tokió 2020 - Cseh László egy nappal meghosszabbította a pályafutását

Cseh László

Cseh László a csütörtöki elődöntőből a nyolcadik helyen bejutott a pénteki fináléba 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyén, így egy újabb nappal hosszabbította meg pályafutását.

Az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh - aki ebben a számban Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt - nagyszerűen kezdett, a pillangó és a hát után is elsőként fordult. Ugyanakkor mellen már visszaesett a harmadik helyre, a gyorson jól tartotta magát, végül 1:57.64 perccel futamában negyedikként csapott a célba, ami éppen elég volt a döntőbe jutáshoz.

"Már az előfutam után is örültem, most még jobban. Ilyen erős mezőnyben szép eredmény ez. A mostani, ötödik olimpiámon vagyok a legfelszabadultabb, mert nincs rajtam teher és nyomás. Elfogadtam, milyen életszakaszban járok. Azért hogy ne legyek teljesen elégedett, az idő lehetne jobb" - mondta Cseh, aki kisebb lábsérüléssel is bajlódik, amely mellen zavarja, de megjegyezte, ezúttal nem érzett fájdalmat.

A továbbjutás azt jelenti, hogy pénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, melyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez.

A 200 méter vegyes fináléját pénteken - közép-európai idő szerint - 4.16-kor rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?