<p>Zürich/Pozsony. Miroslav Stochnak még a lélegzete is elállt, amikor Carlos Valderrama felnyitotta a Puskás-díj nyertesének nevét tartalmazó borítékot a hétfői FIFA-gálán.</p>
Teljesült Stoch álma
ÖSSZEÁLLÍTÁS
A nyitrai születésű Miroslav Stoch kapta a tavalyi év legszebb góljáért járó Puskás-díjat. Az internetes szavazás szerint a márciusi Fenerbahce– Genclerbirligi (6:1) török bajnoki mérkőzés második percében született találatnál nem akadt szebb 2012-ben. „A csapattársam, Alex nagyszerűen adott be szögletből, én a tizenhatos előtt álltam. Az ellenfél játékosai közül ketten is felém tartottak, így nem volt időm lekezelni a labdát. Ezért a kapáslövést választottam – emlékezett vissza a felső sarokba vágódó lövésre Stoch. – Akkor eszembe se jutott, hogy ilyen díjat nyerhetek vele. Most viszont teljesült az álmom.”
A 23 éves szélső már azt nagy megtiszteltetésnek vette, hogy a kolumbiai Radamel Falcaóval és a brazil Neymarral bekerült a top háromba. Titkon persze reménykedett benne, hogy nyer, nem véletlenül gyakorolta be otthon köszönőbeszédét. „Amikor Valderrama izgalmat sejtető zenei aláfestés mellett felnyitotta a borítékot, még remegtem is. Az egykori kolumbiai focista nem a legjobban ejtette ki a nevemet, de megértettem, hogy én vagyok az. A színpadra menve arra kellett összpontosítanom, hogy el ne essek a lépcsőkön. Amikor pedig a nézőtérre pillantva a világ labdarúgásának nagyjait megláttam, megint kissé ideges lettem. Örülök, hogy sikerült jól elmondanom a beszédemet.”
Az angol Chelsea-ben és a holland Twentében is megfordult Stoch azt nem tudta meg a szervezőktől, hogy hány szavazattal végzett az élen, abban viszont biztos volt, hogy a szlovák drukkerek mellett a Fenerbahce rajongóinak köszönheti sikerét. „A klubnak tényleg nagyon sok támogatója van, ez lehetett a döntő szempont – mondta a 33-szoros szlovák válogatott Stoch. – Fantasztikus volt a díjátadó, nagyon kellemesen éreztem magam. Biztosan sokáig emlékezni fogok rá.” (SITA, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.