Balogh Judit a GYSEV-Orsi csapatkapitánya a mérkőzés után rendre az utolsók között hagyja el az öltözőt. Most sincs másképp.
Hogyan élte át a mai mérkőzést Hejková edzőnő irányítása alatt?
Nem a mai meccs volt a legfontosabb, hanem az első edzések.
Távozik a húzóember
Hogyan élte át a mai mérkőzést Hejková edzőnő irányítása alatt?
Nem a mai meccs volt a legfontosabb, hanem az első edzések. Egy hihetetlenül jó ember, nagyon-nagyon természetes, közvetlen, szimpatikus. Igen fontos volt, hogy felrázzon bennünket. Mert eléggé megviselte a társaságot, ami az elmúlt hónapokban történt velünk. Mindenképpen szükség volt arra, hogy tegyen velünk valamit. Erre szolgált a kétnapos büki együttlét, a jó edzések. Nagyon sokat számított az egymásra hangolódás. A mai meccsen mindenki roppant ideges volt az elején, gondolom, egy kicsit ő is. Próbáltuk azt végrehajtani a pályán, ami mondott, ami az első félidőben nemigen sikerült. A másodikban aztán már megértettük, hogy tulajdonképpen mit kér tőlünk, vagy mit szeretne, és hogyan is kell az csinálni. De a változások nem egy-két nap alatt mennek végbe, ahhoz hosszabb idő kell.
Önnel találkozott legelőször a játékosok közül. Miről volt szó?
Ő sem beszélt erről, ezért én sem fogok.
Megegyeztek valamiben?
Beszélgettünk.
A napokban megjelent a hír, hogy befejezi játékosi pályafutását. Igaz?
Úgy tervezem, hogy igen.
Voltak már ilyen tervei korábban is.
Véglegesek még nem.
Indokai?
Egyrészt nem vagyok túl fiatal, másrészt nekem két gyermekem van, és egyedül nevelem őket. Ez azért óriási teher.
Úgy érzi, hogy nem lenne már önre szükség az átalakuló soproni csapatban?
Ezt az edzőnek kellene eldönteni. Úgy gondolom, ő egy olyan kemény szakember, aki munkával éri el a sikereit, és én már olyan mennyiségű feladatot nem tudnék vállalni.
Megjegyzés:
Későbbi kérdezősködésem során Hejková visszatért az említett találkozóra. Elárulta, arról volt szó, hogy mindkettejük érdeke legyen a csapat minél jobb szereplése. Már ebben az idényben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.