Tartalékosan készül a kupadöntőre a HC DAC

Bízik Réka
Dunaszerdahely |

Hétközben a Stupava legyőzésével (35:14) ugyan megszakadt a HC DAC női kézilabdacsapatának négymeccses vereségsorozata, a sárga-kékek mégsem a legjobb előjekkel készültek a Szlovák Kupa vasárnapi (14.30), nagytapolcsányi döntőjére a nagymihályiak ellen.

A dunaszerdahelyiek keretéből ugyanis továbbra is hiányzik a sérült Bugár–Pastorková–Némethová hármas mellett a betegséggel küszködő Bízik Boglárka és Élő Beatrix is. Sőt, még Debre Viktor vezetőedzőt is helyettesíteni kell, a kispadra Prikler Szilvia ugrik be.

„Ez lesz a klubtörténet első kupadöntője, de sajnos továbbra is gondjaink vannak. A keretet az I. ligás B csapatból és utánpótlás-játékosokkal töltöttük fel. Elszántan, ugyanakkor alázatosan fogunk pályára lépni, tisztában vagyunk jelenlegi helyzetünkkel. Kár érte, mert a kupameccseknek speciális hangulata szokott lenni és más esetben bármi megtörténhet a pályán” – nyilatkozta Horváth Zoltán, a HC DAC elnöke.

Tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a kupasorozat, két éve a nagymihályiak győztek, csakúgy, mint az azt megelőző kilenc kiírásból nyolcszor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?