Szűcs: rekord és potyagól

Budapest. Az Arany Ászok Liga 24. fordulójának felsőházi mérkőzésein az MTK küzdelmes meccsen legyőzte az FTC-t, a Debrecen Sopronban nyert, míg a Siófok Újpestről vitt el egy pontot. Az alsóházban a Zalaegerszeg továbbra sem kapott még ki bajnokin Gellei Imre vezetésével, a pécsi Kerekes triplája pontszerzést jelentett Fehérvárott.

Gera Zoltán (jobbról) a megszokottnál jóval halványabb teljesítményt nyújtott a Hidegkuti-stadionbannb1.hu-felvételA Ferencvárosnak az MTK elleni bajnoki örökrangadón nemcsak arra kellett figyelnie, hogy felülkerekedjen a jó játékosállományú kék-fehéreken, hanem arra is, hogy legalább 35 percig megőrizzék Szűcs Lajos kapuját a góltól. A válogatott hálóőr ugyanis a tavasszal még nem kapott gólt. Az MTK ellen az első félidőben sem kellett kapitulálnia, köszönhetően annak, hogy a védelem is jól zárt, illetve az MTK játékosai is rosszul céloztak.

Elérkezett a 35. perc, megdőlt az eddigi magyar rekord. Szűcs Lajos a pécsi Bodnár László 1986 őszén felállított 732 perces rekordját adta át a múltnak, mi több néhány perccel később Oliver Kahn Bundesliga-csúcsát is beérte, majd Lev Jasin rekordját is felülmúlta. Persze volt, amikor csak a szerencse mentette meg a hálóját a találattól, ehhez a legközelebb Zavadszky lövésénél állt, aki a kapufát döngette meg 16 méteres lövésével.

A második félidőben Czvitkovics beállításával feljavult az MTK középpályás játéka, a távozni akaró játékos remekül mozgatta a kék-fehéreket, nem sokkal beállítása után kapufát is lőtt. Az 54. percben megfogyatkozott a Ferencváros, Bognár birkózott Torghellével, a kölcsönös kézfogó után az MTK-csatár a földre esett, és mivel gólhelyzetbe került volna, ha tovább tud futni, a játékvezető a védőnek piros lapot mutatott fel. A 69. percben született a mérkőzés egyetlen gólja: MTK-gurigázás után Pisont lőhetett a tizenhatoson kívülről, a labda könnyű zsákmánynak tűnt Szűcs számára, a ferencvárosi kapus talán kicsit flegmán is nyúlt utána, mindenesetre az kiperdült a kezéből, és a jobb alsó sarokba csorgott – Szűcs így 767 perccel tartja az új magyar góltalansági csúcsot.

A félidőt még Vukmir (ütésért) és Botis (szintén gólhelyzetben történt szabálytalanságért), valamint Torghelle (Lipcseivel való kakaskodásáért) piros lapja is színesítette, így a megfogyatkozott Ferencvárosnak már esélye sem maradt az egyenlítésre.

MESTERMÉRLEG

Egervári Sándor (MTK): – Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. A folytatásban már Bognár kiállítása előtt is a mi akaratunk érvényesült. Gyors csatáraink sorozatosan nehéz helyzetbe hozták a ferencvárosiak védelmét. A versenyfutásnak még nincs vége.

Pintér Attila (Ferencváros): – Megítélésem szerint ma nem futballban vertek meg minket. Bognár kiállítása előtt Gerát buktatták a tizenhatoson belül, Juhos akkor nem fújt, az ellentámadásból pedig mi kerültünk emberhátrányba. A mérkőzés felvételének megtekintése nélkül is úgy érzem, hogy a kiállítások nem voltak jogosak. Szorosabb lett a bajnokság, ez valakiknek jó, valakiknek nem... Nyolc emberrel továbbra is hősiesen küzdöttünk, ennek örülök. (nb1.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?