Szlovák főpróba az amatőrök ellen

Pacinda
Nagyszombat |

A szlovák futballválogatott ma este (20.45) Nagyszombatban felkészülési meccsen Dániát fogadja, ez lesz a Kozák-legénység főpróbája a vasárnapi, Ukrajna elleni Nemzetek Ligája-találkozóra.

A vendégek alacsonyabb osztályú játékosokkal és futsalosokkal lépnek pályára, mert a dán szövetség nem tudott megállapodni a nemzeti csapatnál számításba vett labdarúgókkal.

„Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy számunkra a hétvégi, lvovi NL-találkozó a fontosabb, de a dánokat sem vesszük félvállról, annak ellenére, hogy nem a legerősebb összeállításban jönnek Nagyszombatba. Győzelemmel akarunk hangolni a lvovi összecsapásra” – mondta a TASR hírügynökségnek Ondrej Duda, a Hertha középpályása, akinek a duplájával nyert szombaton a berlini együttes a Schalke otthonában.

„Mi a saját programunk szerint készülünk. Nagyon örültünk, hogy a vb-nyolcaddöntős dánokkal találkozunk, ez nagy kihívás lett volna a játékosok számára, egyelőre nem tudom, milyen csapattal jönnek az északiak” – jelentette ki Ján Kozák a tegnapi sajtótájékoztatón. A kapitány sérülés miatt nem számíthat Duda klubtársára, Peter Pekaríkra. „Sportszakmai szempontból ez a meccs semmit sem fog adni nekünk, de respektálnunk kell ezt a dán válogatottat is. Ám ha időben szóltak volna, akkor hasznosabban is eltölthettük volna a felkészülést a vasárnapi NL-találkozóra” – ütött meg keményebb hangot a kezdeti udvariaskodás után Kozák.
 

Nagyon furcsa lesz a meccs. Valószínűleg az amatőr játékosoknak fog sokat jelenteni, hogy olyan sztárok ellen focizhatnak, mint Hamšík vagy Lobotka. Furcsa ez a szituáció, de nem tehetünk semmit ellene 

– szögezte le Martin Škrtel csapatkapitány.

A dánoknál futsaljátékosok is fognak szerepelni. Az egész zűrt az okozta, hogy a szövetség (DBU) nem tudott megállapodni a nemzeti csapatnál számításba vett futballistákkal. A vita elsősorban a játékosok – köztük a Tottenham középpályása, Christian Eriksen – egyéni szponzori megállapodásairól folyik, emellett az utazási feltételek is témát szolgáltatnak. Vasárnap a DBU visszautasította a játékosok azon ajánlatát, hogy a soron következő két meccsre még érvényesek lehessenek a támogatói szerződések, s utána üljenek le ismét tárgyalni.

A dánok a szlovákok elleni mai barátságos meccs után vasárnap már a Nemzetek Ligájában találkoznak a walesiekkel. A dán válogatottat nem Aage Hareide irányítja majd, mert a DBU nem szeretné, ha a szövetségi kapitánynak olyan labdarúgókkal kellene dolgoznia, akiket nem is ő hívott be.

A kispadon így John Jensen (egykori Európa-bajnok futballista, aki az Arsenalt is megjárta) ül majd ideiglenes trénerként, segítője Hasse Kuhn lesz. A keretet a dán szövetség csak lapzártánk után tette közzé, előzetesen csak annyit árultak el, hogy második és harmadik ligás játékosok mellett a fél futsalválogatott alkotja a nemzeti csapatot.

Amennyiben Dánia – a világranglista kilencedik helyezettje, az idei világbajnokság nyolcaddöntőse – nem állt volna ki a két találkozóra, a DBU attól tartott, hogy a válogatottat kizárják a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőiből.

A dánok lemondták a tegnap esti nagyszombati edzést és a sajtótájékoztatót is.

Ez lesz a két válogatott harmadik mérkőzése, 2011-ben Nagyszombatban 2:1-es dán siker született, egy évvel később Odensében 3:1-re nyertek a szlovákok.

A szlovák válogatott várható összeállítása:

Dúbravka–Sabo, Škrtel, Škriniar, Hubočan–Lobotka– Mak, Duda, Hamšík, A. Rusnák–A. Nemec.

A 20.45-kor kezdődő összecsapást az STV 1 élőben közvetíti. (sz. z.,)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?