Szikrázóan kreatív a „LuLu” jégtánckettős

<p>Négy hónapja még nem sejtették, hogy valaha együtt fognak korcsolyázni. Lukáš Csölley úgy hitte, folytatódik sikeres pályafutása az olasz Federica Testa oldalán, Lucie Myslivečková pedig Norvégiában edzősködött, s azt fontolgatta, elfogad egy izlandi szerződést. Aztán minden másképp lett. Az Ondrej Nepela Emlékversenyen ma debütál a Myslivečková, Csölley jégtánckettős.</p>

A Testa, Csölley pár a legutóbbi két Eb-n a nyolcadik helyen végzett, a 2015-ös Univerziádén bronzérmesek voltak. Szocsiba nem jutottak ki (ők voltak az első számú pár a vonal alatt), de a pjongcsangi részvételük teljesen reálisnak tűnt. Májusban már elkezdték készíteni az új rövidprogramjukat, aztán néhány héttel később jött a bejelentés: Federica Testa befejezi aktív pályafutását, csak a tanulmányaira koncentrál.

„Már nem érzem az erőt”

A 22 éves olasz jégtáncos, aki 2012 óta versenyzett szlovák színekben, hosszú Facebook-posztban búcsúzott a szurkolóktól és a barátoktól. „Tizenhat év majdnem az élet háromnegyede egy 22 éves lány számára, gyakorlatilag amióta az eszemet tudom, mindig korcsolyáztam – fogalmazott Testa, aki kitért arra, hogy a műkorcsolya és jégtánc az élete minden pillanatában jelen volt, az öccse születésekor, az első csók alkalmával, de akkor is, amikor elveszítette a nagyszüleit. – A korcsolyázás mindig ott volt, egy fonal, ami végighúzódott az életemen, egyszerre menedék és önkifejezési mód.”

A sikerek mellett azonban ott voltak a sportág árnyoldalai: a hajnali vagy késő esti edzések, a sok lemondás, a vereségek, az igazságtalanságok, a szigorú diéta, a komoly stressz, az örökös ítélkezés.

„Az elmúlt szezon nagyon összetett volt számomra, és a végére érve el kellett gondolkoznom minden kiváltságon és áldozaton, amellyel a sport jár. „Rájöttem, hogy bár a korcsolyázás nagyon sokat jelent az életemben, már nem érzem magamban az erőt és az elhivatottságot, hogy ugyanazon a szinten folytassam, ahová Lukášsal eljutottam” – közölte elhatározását Testa, s hozzátette, ha csak egy szurkolót is megnevettettek vagy meghatottak a programjaik, már megérte ezt csinálnia.

Új partnert keresni

Testa döntése sokkolta Lukáš Csölleyt. „Federica mindig is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos számára a tanulás, és bizonyára neki sem volt könnyű meghoznia ezt a döntést. Az utolsó pillanatig próbáltam rábeszélni, hogy folytassa, de hajthatatlan volt” – mondta a 26 éves pozsonyi jégtáncos, akinek a fejében az is megfordult, hogy befejezi a pályafutását.

Ha nem talált volna partnert, akivel elindulhat az idei szezonban, nem látta volna értelmét a folytatásnak, hiszen az olimpiai esély elúszott volna. Több lányt is megszólított, Lucie Myslivečková neve először nem is jutott eszébe. A cseh jégtáncos utoljára a 2013/14-es szezonban versenyzett, akkor Neil Brown volt a partnere, cseh színekben indultak. Még korábban Matěj Novák oldalán korcsolyázott.

„Nem Lucka volt az első ötletem, mert őt már úgy vettem, hogy befejezte a pályafutását. De mivel nem tudtam pontosan, miért döntött így, hogy a sérülése miatt kényszerült-e erre, vagy még volna kedve versenyezni, felhívtam Skype-on” – mesélte Csölley.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"248815","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 516px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Izland helyett Itália

Myslivečková ekkor Norvégiában edzősködött, és arra készült, Izlandra helyezi át a székhelyét. „Lukáš hívása az utolsó pillanatban jött. Nem hezitáltam, azonnal igent mondtam” – mondta a 26 éves Myslivečková, aki két éve az egykori egyéniző Pavel Kaškával próbálkozott, de keresztszalag-szakadást szenvedett. „Nem lett volna értelme erőltetni, mert műtéten kellett átesnem, utána pedig hat hónapig egyáltalán nem terhelhettem a térdemet. Elfogadtam, hogy befejeződött a versenyzői pályafutásom. Amíg lábadoztam, nem is vonzott a jég, de ahogy a gyerekekkel kezdtem foglalkozni, kezdett hiányozni a versenyzés. Kísérgettem őket a versenyekre, és arra gondoltam, nekem is jólesne még ez az adrenalin” – magyarázta Myslivečková.

Így jött létre az új pár, amelynek keresztnevük első szótagjait összekombinálva a Team LuLu nevet adták. A kettős ma délután az Ondrej Nepela Emlékversenyen debütál. A rövidprogramjuk blues és hiphop lesz, a kűrben Pina Bausch táncost idézik meg. „Táncolj, táncolj, vagy elveszünk” – ez volt a kiváló német táncos mottója. Ehhez tartják magukat Myslivečkováék is.

A kettős Milánóban edz Roberto Pelizzola irányítása alatt, ő volt a Csölley, Testa duó trénere is. Myslivečková jól érzi magát az új környezetben: „Úgy készültem, Izlandra költözöm egy kis faluba, ahol gyakorlatilag egész évben tél van. Ehhez képest Olaszországba kerültem. Nem volt azért olyan nehéz ezt feldolgozni” – nevetett a cseh jégtáncos.

Jól ismerik egymást

Az új pár szlovák színekben fog versenyezni (mivel Myslivečková utoljára két éve lépett jégre Csehország képviseletében, ennek nincs akadálya), ha kijutnak az olimpiára, akkor Myslivečková állampolgárságát is intézni fogják. Hogy erre egyáltalán legyen esélyük, ahhoz meg kell szerezniük az Eb- és a vb-részvételhez szükséges minimum pontszámot.

Új kettősként a nulláról indulnak, bár a bírók mindkettejüket jól ismerik a korábbi évekből. Lukáš és Lucie is jól ismerte egymást, bár eddig ellenfelekként találkoztak a versenyeken. Már az első edzésen érezték, hogy gyümölcsöző lehet a közös munka. Gyorsak voltak a jégen, könnyen egymásra hangolódtak. A cseh–szlovák közös kulturális örökség most nagyon a hasznukra vált. „Elég hasonló habitusú emberek vagyunk, egyforma a humorérzékünk is. Jólesik most Olaszországban egy olyan emberrel tölteni a napjaimat, akivel ugyanazokon a filmeken nőttünk fel, aki érti a beszólásaimat” – magyarázta Csölley.

Myslivečková korábban is az őrült ötleteiről volt ismert, a Team LuLu edzésein ezért szinte szikrákat vet a kreatív energia. És őrülten váltakoznak a nyelvek is: az olasz, a cseh, a szlovák és az angol mellett a „magyar” is. „Vannak magyar kollégáink, az Illés Dániel, Jakucs Hanna kettős is Milánóban edz. Ők ugyan nem értik a mi nyelvjárásunkat, de szerintünk mi igenis magyarul beszélünk, ők nem értenek hozzá” – kacagott Csölley, aki egyébként vezetékneve ellenére nem tud magyarul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?