Sao Paulo/Pozsony.
Szikora a Maracanába
„Legalább Brazíliában nem feledkeztek meg rólam, s ezek szerint tetszett a játékom. Párját ritkító út előtt állok, nagyon örülök, hogy ellátogathatok a világhírű Maracana-stadionba és találkozhatok minden idők egyik legjobb futballistájával, Pelével. A tervek szerint március 23-án repülünk, egy hetet töltünk majd Dél-Amerikában” – mondta lapunknak Szikora György, a II. ligás rimaszombati csapat vezetőedzője. Edu, az 1970-ben világbajnokságot nyert brazil válogatott tagja azt nyilatkozta, hogy Masopusttal és Szikorával 1997-ben találkozott Prágában, Adameccel pedig két evvel ezelőtt beszélt Pozsonyban, s akkor egy-két sört is megittak a szlovák fővárosban. „Egészen biztos, felejthetetlen élményben lesz részük, hiszen eseménydús program előtt állnak” – mondta Borbély Joe József. (SITA, zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.