Szerencseszám lesz a huszonkettes?

Budapest. Nem sikerült a bemutatkozás a Vladimír Futáš–Milica Brozsics szlovák párosnak a budapesti műkorcsolya és jégtánc Eb-n. Rövidprogramjukba több hiba is csúszott – Milica mindkét ugrásában két lábra érkezett, Vladimír keze pedig megbicsaklott egy emelés során.

Budapest. Nem sikerült a bemutatkozás a Vladimír Futáš–Milica Brozsics szlovák párosnak a budapesti műkorcsolya és jégtánc Eb-n. Rövidprogramjukba több hiba is csúszott – Milica mindkét ugrásában két lábra érkezett, Vladimír keze pedig megbicsaklott egy emelés során. 2,7-től 3,7-ig terjedő technikai pontszámaik s a művészi átélésért kapott nem sokkal magasabb értékek (3,7-től 4,4-ig) az utolsó helyre rangsorolták a kettőst. Tegnapi újabb edzése után ma este a kűrben próbálhat javítani az egyetlen szlovák páros. Magyarok párosban nem indultak, mivel ennek a számnak már hosszú ideje nincsenek hódolói az Eb-vendéglátó országban. A papírformának megfelelően az orosz Navka, Kosztomarov kettős vezet a jégtáncosok kötelező gyakorlata után. A magyar Hoffmann Nóra, Elek Attila duó a nagyszerűnek mondható 8. helyen áll. A fiatal magyar jégtánckettős hibátlanul mutatta be a bécsi keringőt. A versenyt követő sorsoláson a nem túl közkedvelt számot kínálta nekik a szerencse, így csütörtök délután a folytatásban utolsóként, huszonkettedikként lépnek majd jégre. „Három órát kell várnunk, mire sorra kerülünk” – jegyezte meg először kissé morcosan Nóra, de a jó eredmény öröme hamar elűzte a pillanatnyi rosszkedvét, s mindjárt más színben látta a dolgot: „Lehet, hogy még szerencsét is hoz majd a 22-es. Eddig három versenyen is utolsóként szerepeltünk, szinte sejtettem, hogy megint ezt fogom kihúzni” – tette hozzá nevetve a magyar reménység.

A Budapest Sportaréna minden helységét árgus szemekkel figyelő biztonságiak őrzik, nehogy illetéktelenek is bejussanak a versenyzőknek és újságíróknak fenntartott területre. Hogy milyen lelkiismeretesen végzik dolgukat, arról Ruszlán Goncsarov, az ukrán jégtánc kiválósága is meggyőződhetett. A versenyző a kötelező táncok után még kosztümben igyekezett partnerével, Jelena Grusinával a másnapi program sorsolására, amikor megállította őket a bősz biztonsági. Ruszlánt nem is engedte tovább, mivel az ukrán jégtáncos az öltözőben felejtette a belépésre jogosító kártyáját. Csillogó-villogó kűrruha ide, korcsolyacipő oda, mehetett vissza az öltözőbe, hogy kártyával is igazolja, ő bizony a versenyzők közé tartozik...

Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya is kilátogat a Budapest Sportarénába. A hírek szerint Matthäus nem egyedül, hanem egész családjával érkezik a kontinensviadalra, mivel gyerekei nagyon szeretik a műkorcsolyázást. (bt, m)

EB-KRÓNIKA

PÁROSOK, rövidprogram: 1. Totmjanyina, Marinyin 0,5 helyezési pont; 2. Petrova, Tyihonov (oroszok) 1,0; 3. Zagórska, Siudek (lengyelek) 1,5, ... 15. Brozsovics, Futáš (szlovákok) 7,5.

JÉGTÁNC, kötelező: 1. Navka, Kosztomarov (oroszok) 0,4; 2. Denkova, Sztavijszkij (bolgárok) 0,8; 3. Grusina, Goncsarov (oroszok) 1,2, ...8. Hoffmann, Elek (magyarok) 3,2.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?