Szépen fénylik az ezüst

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSGalánta. Ezüstéremmel tért haza a Kodály Zoltán Gimnázium csapata a középiskolások országos asztalitenisz-bajnokságáról.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Galánta. Ezüstéremmel tért haza a Kodály Zoltán Gimnázium csapata a középiskolások országos asztalitenisz-bajnokságáról. A nagyszombati kerületi bajnokság megnyerése után Korponán (Krupina) zajlott Szlovákia legjobbjainak tornája.

„Az A csoportban izgalmas, szoros csaták során sikerült nyerni a Trenčín és a Lipany ellen. Az elődöntőben a Námestovo következett, gimnazistáink 4:2 arányban győztek – írta lapunknak Kovács Péter csapatvezető, testnevelő tanár. – Diákjaink a döntőben a nyitrai sportgimnáziummal mérkőztek meg a bajnoki címért. Az ellenfélről tudni kell, hogy soraiban a szlovák asztalitenisz-válogatott tagjai is szerepelnek, s csapatvezetőjük egyben a válogatott edzője. Srácaink mindent megtettek a sikerért, de beigazolódott a papírforma. A Bíró Bálint, Kosnáč Péter, Józsa András, Serédi Péter összetételű csapatunk megérdemelten foglalta el a dobogó második helyét, és szépen fénylő ezüstérmet hozott haza. Mindegyikük dicséretet érdemel az elért sikerért, példás hozzáállásáért, a férfias küzdelmekben tanúsított győzni akarásért.” (kp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?