Szenzációs albán siker Portugáliában

<p>Bekim Balaj és Ciprian Marica voltak a labdarúgó Eb-selejtezők vasárnapi nyitónapjának a hősei. Az előbbi góljával hatalmas meglepetésre Albánia győzni tudott Portugáliában, míg az utóbbi találatával a román válogatott három pontot szerzett Görögországban.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Sokkoló vereséggel rajtoltak a Cristiano Ronaldo nélkül pályára lépő portugálok. A meccs sorsát eldöntő találatot a prágai Slavia 23 éves csatára, Bekim Balaj lőtte, akinek ez volt az első találata az albán válogatottban. A luzitán szurkolók kórusban pfujoltak, néhányan pedig fehér zsebkendővel tiltakoztak. „A fehér zsebkendő lebegtetése normális a labdarúgásban – mondta Paulo Bento portugál szövetségi kapitány. – Tiszteletben kell tartani az emberek véleményét és döntéseit. A meccs nem alakult a mi szánk íze szerint, de azt gondolom, hogy az eredmény igazságtalan.”

„Fantasztikus győzelmet és történelmi sikert értünk el. Védelmünk hiba nélkül játszott, de elismerem, szerencsénk is volt ” – nyilatkozta a meccs után boldogan Giovanni De Biasi, az albán válogatott olasz szakvezetője. Az albánok hatodszor találkoztak a portugálokkal, s először győztek ellenük.

Pireuszban zárt kapuk mögött Marica tizenegyesgóljával a románok legyőzték a görögöket. A második félidő elején kiállították a góllövőt, így nem játszhat a magyar válogatott elleni októberi mérkőzésen. „Nagyon kellett ez a siker a csoport talán legjobb csapata ellen. Tudtuk, hogy a görögök fáradtak lehetnek a vb miatt, és négy-öt játékosuk hiányzott is – értékelt Victor Piturca, a románok kapitánya, aki cáfolta, hogy távozna a válogatott éléről. – Csapatként játszottunk, ez a lényeg, s néhány kulcsemberünk a legjobbját hozta.”

Az olasz Claudio Ranierinek ez volt az első tétmeccse a görög kispadon, s rögtön magyarázkodnia kellett: „Megtettük a lehető legtöbbet. Próbáltuk nyomás alá helyezni a románokat, de ellenfelünk nyugodtan játszott, és jól védekezett. A románok már túl vannak hat bajnoki fordulón, míg nálunk néhány játékos csak egy meccset játszott.”

Thomas Müller duplájával a tartalékos németek – a vb-győztes csapatból Lahm, Mertesacker, Hummels, Khedira, Schweinsteiger és Özil hiányzott – behúzták a kötelezőt a skótok ellen Dortmundban (2:1). „Örülök a három pontnak, ennyi volt az elvárásom a fiúkkal szemben. Tudtam, hogy nehéz lesz, hiszen Skócia már egy éve nem kapott ki. Az első félidőben mi diktáltuk az iramot, és sok helyzetet alakítottunk ki. A szünet után egy kicsit elvesztettük az irányítást, gólt is kaptunk, de jól reagáltunk, és nyertünk” – nyilatkozta Joachim Löw, a németek sikerkovácsa, aki csak azt sajnálja, hogy Marco Reus a hajrában bokasérülést szenvedett, és négyhetes kényszerpihenő vár rá. Nagyon peches a Dortmund szélsője, aki röviddel a vb előtt is megsérült, így elúszott számára a brazíliai torna.

„A játék képe alapján csalódott vagyok, mert olyan időszaka is volt a meccsnek, amikor azt hittem, hogy győzünk” – mondta Gordon Strachan, a skótok szövetségi kapitánya.

Az első kör után a lengyelek vezetik a D csoportot, miután 7:0-ra lelépték az első tétmeccsüket játszó gibraltáriakat, Lewandovski négy gólt rúgott. A vendégek kezdőcsapatában mindössze két profi futballista szerepelt, a kapus például hivatását tekintve tűzoltó. Többek között banki tisztviselő, biztosítási ügynök, vámos, rendőr és villanyszerelő is akadt az együttesben. (TASR, nso, sz. z.)

A Magyarország–Észak-Írország mérkőzéssel a Focitipp mellékletben foglalkozunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?