SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Ivan Ondruška, az FC Nitra menedzsere:
Jól működött a védelem, amely talán a csapat legmegbízhatóbb alakzata, kezdve Senecký kapussal, Ďatkót, Čambert, Szorádot is beleértve. A jó védelem a siker egyik alappillére, de nem kevésbé fontos a középpálya sem.

Ivan Ondruška, az FC Nitra menedzsere:

Jól működött a védelem, amely talán a csapat legmegbízhatóbb alakzata, kezdve Senecký kapussal, Ďatkót, Čambert, Szorádot is beleértve. A jó védelem a siker egyik alappillére, de nem kevésbé fontos a középpálya sem. Góljaink nagy részét a második liga gólkirálya, Rák Róbert lőtte. Jól beilleszkedtek a csapatba a saját nevelésű játékosok, Kóňa és Farkaš. Fontos szerepet játszott az erős kispad is, a gárdában egészséges konkurencia uralkodik, s ez a jó eredmények egyik alapja. Hogy melyik volt a szezon legfontosabb pillanata? Egyetlen mozzanatot sem tudnék kiemelni, meccsről meccsre haladtunk. Úgy gondolom, nagy jelentősége volt a sikeres idénykezdetnek – az első mérkőzésen a szenciek ellen nyerni tudtunk, pedig már vesztésre álltunk.

Galád vezetőedző irányítása alatt egységes lett a kollektíva, a színvonalas edzések és a játékosokkal szembeni jó viszony pedig azt eredményezték, hogy most éllovasként telelhetünk. A klubvezetés a második ligában átlagon felüli feltételeket biztosít a csapatnak. Egyszóval, olyan emberek jöttek össze Nyitrán, akik mind egy célért küzdenek: feljutni az első ligába, és ott minél tovább meg is maradni. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?