<p>A 39 éves Storcz Botond lett 2014-ben az év szövetségi kapitánya a magyar sportújságírók szavazatai alapján. A kajak-kenu válogatottal sikert sikerre halmozó – tavaly 30 érmet hoztak a világversenyekről – szakember másodszor érdemelte ki ezt az elismerést, először 2011-ben győzött, utána kétszer második volt. A sportolóként 1997-ben az év legjobbjának választott, háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval a Sportcsillagok Gálaestjén beszélgettünk.</p>
Storcz 16 olimpiai kvótára számít
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14213960750271_36.jpg.webp?itok=A129bgJf)
SZABÓ ZOLTÁN
Másodszor végzett az élen a szövetségi kapitányok között. Mi a siker titka?
Jó kezekben vannak a válogatott tagjai, hála annak, hogy a kluboknál dolgozó szakemberek rendkívül felkészültek, így a nemzeti csapatnak is nagy segítségére vannak. A hazai válogatókon egyre többször elhangzik, olyan erős a mezőny, hogy sokszor már vetekszik a világbajnoki mezőnnyel. Így tőlünk csak a legjobbak juthatnak ki a világversenyekre.
Az egyéni teljesítmények döntenek a párosok és a négyesek összeállításánál, vagy mást is figyelembe vesz?
Abszolút benne van az egyéni teljesítmény, de ugyanúgy benne van az is, hogy az adott poszton, például a második, a harmadik vagy a negyedik beülőben jól tudjon teljesíteni a versenyző, és arra a beülőre ő legyen a legrátermettebb.
A kajakosoknál vagy kenusoknál nagyobb a konkurencia?
Jelenleg három olimpiai szakágról beszélünk, bár a 2020-as ötkarikás játékokon már a női kenusok is ott lesznek. Váltakozó, hogy éppen melyik szakág a legerősebb, jelenleg fölényesen a női kajakosok viszik a prímet.
Két világklasszis, Kovács Kati és Janics Natasa visszatérésével még nagyobb lesz a csata a válogatókon.
Kati anyasági, Natasa pedig hosszú sérülés után jön vissza. Az biztos, hogy velük még izgalmasabb lesz a hazai válogatóverseny. Könnyen előfordulhat, hogy a női válogató döntőjében csupa világbajnok fog odaállni a rajthoz.
Kellemes vagy nehéz gondok ezek a kapitánynak?
Kellemesek, hiszen van miből választani. Viszont abból a szempontból problémát okoz, hogy több lesz azoknak a jó képességű versenyzőknek a száma, akik sajnos nem kerülhetnek ki a világversenyekre.
A 2015-es esztendei világbajnokságon az érmek mellett az olimpiai részvételért is küzdenek majd a versenyzők. Hány ötkarikás kvótával lenne elégedett?
Négy évvel ezelőtt a tizennyolc megszerezhető kvótából tizennégyet begyűjtöttünk. Természetesen most is valamennyit megcélozzuk, s bízom benne, hogy legalább tizenhat kvótát szerzünk.
Mennyi vb-érem kell ahhoz, hogy 2015-ben is ön legyen a legjobb kapitány?
Mivel ez olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz, nem is az éremszámban gondolkodok elsősorban, a legfontosabbnak az ötkarikás kvóták számát tartom. Tehát, ha mi úgy fordulnánk rá az olimpia évére, hogy 16 kvótánk van, akkor szerintem egy normális, nyugodt felkészülést kezdhetnénk a Rio de Janeiró-i játékokra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.