Hornyák Zsolt, a moszkvai Dinamóból hazatért pozsonyi hátvéd menedzsere révén több irányba vetette ki a hálóját. Tegnapi értesülés szerint február 6-ig, vagyis az átigazolási időszak végéig biztosan talál új klubot. Más források arról tájékoztattak, hogy Hornyák már szóban megegyezett a pozsonyi Slovannal.
SPORTHĺRADÓ
Ma a megnyitóval veszi kezdetét az alpesi sí világbajnokság a svájci St. Moritzban, az első versenyre, a férfi szuperóriás-műlesiklásra vasárnap kerül sor. Zuzulová lábadozása miatt még nem indulhat, de nélküle is nyolc szlovák versenyző áll rajthoz: Smerčiaková, Lopušná, Repčinová, Štaffenová, Heimschild, Rajčan, Hudík és Lubellan. Két magyar indulója is lesz az eseménynek: Tuss Réka műlesiklásban és óriás-műlesiklásban áll rajthoz, míg Barbai Áront ezeken kívül még a nyitószámra is nevezték.
Fél évre az angol élvonalban szereplő Bolton Wanderers csapatához igazol Stanislav Varga, aki a napokban bontott szerződést az ugyancsak Premiershipben szereplő Sunderlanddal. A harmincéves szlovák középhátvéd Allardyce edző kérésére ment új klubjához. Akár már ma is pályára léphet a Birmigham elleni bajnokin, csupán munkaengedélyére vár.
Tartalékból lépett elő az indulók sorában Ódor Éva a saarbrückeni TOP 12 nemzetközi asztalitenisz viadalon. Szlovákiai versenyző először indul ezen a rangos versenyen. A komáromi származású játékoson kívül még négy magyar lesz a női mezőnyben: Tóth Krisztina, Bátorfi Csilla (Magyarország), Boros Tamara (Horvátország) és Nemes Olga (Németország).
Három mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság: Dallas–Minnesota 112:109, Milwaukee–Washington 97:90, Seattle–Sacramento 77:95.
Női challenger tenisztorna az olaszországi Ortiseiben, 2. forduló: Nagyová–Schaul (luxemburgi) 6:2, 6:4.
Két labdarúgóját tegnap két féléves vendégjátékra kü00ldte a Sparta Praha: Peter Babnič Zlínbe, Josef Obajdin a Bohemiansba került.
Újabb botránnyal hívta fel magára a figyelmet Marcelo Rios. A volt világelső chilei teniszező egy átmulatott éjszaka után nyilvánosan könnyített magán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.