<div>Még nem érzi teljesen sajátjának a nemrég kinevezett kapitány filozófiáját, de a felkészülési meccseken így is játszott 15–20 perceket.</div>
Slama Angelika: a nyolc közé kerüléssel elégedett lennék
Slama Angelika, a pöstyéniek 22 éves kosarasa az Eb előtti utolsó pozsonyi edzésen válaszolt lapunk kérdéseire. Milyen érzésekkel készül pályafutása első felnőtt-Eb-jére? Nagyon nehéz csoportunk van, így előre merészség lenne azt mondani, hogy továbbjutunk. Talán a törökök és az olaszok ellen nyerhetünk, de ők is igazán erős csapatok. Én személy szerint nagyon örülök, hogy bekerültem a 12-es keretbe. Nem izgulok még, majd meglátjuk, a helyszínen fogok-e az első felnőtt Eb-men. De nem vagyok ilyen típus. Csapattársain sem érzi, hogy több lenne bennük az adrenalin? A hangulat tényleg nagyon jó, mindenki mindenkivel jó viszonyban van, semmilyen konfliktus nem alakult még ki. Nem ijesztett rá a válogatottra, hogy az Eb főpróbájának számító, két, magyarok elleni meccsen nagyon súlyos vereséget szenvedtek? Nem így fogtuk fel, ezek a meccsek megmutatták, hogy miben vannak hiányosságaink, miben kell még javulnunk. Talán jobb is ilyen pofonnal indulni a kontinenstornának, mintha mondjuk nyertünk volna egy meccset húsz ponttal, aztán Csehországban szaladunk bele egy pofonba. A magyarok tényleg nagyon jól játszottak, szövetségi kapitányuk, Štefan Svitek is azt mondta, így még nem látta őket kosarazni. Nekünk nem volt jó napunk, védekezésben egyáltalán. Marian Svoboda csak közvetlenül a felkészülés kezdete előtt vette át a kapitányi posztot a pénzügyi viták miatt távozott Maroš Kováčiktól. Mennyiben más a felfogása a játékról? Svobodának teljesen más a filozófiája, bevallom, nekem az a rendszer, játékstílus jobban feküdt, amit Kováčik favorizált. De nekem is meg kell szoknom Svoboda módszereit, aki mindenkiből próbálja kihozni a legjobbat. A legnagyobb hangsúly a gyors ellentámadásokon van, mivel sok fiatal játékos van a keretben, ezt ki kell használni. És van egy nagyon tapasztalt játékosunk, Zuzana Žirková, tőle nagyon sok fog függni, ő a csapat lelke. Megnyugtató, hogy tudjuk, ha nem megy a csapatnak, ő kezébe veszi a dolgokat, és azért lesz belőle valami, ő ki tud minket rángatni a rossz helyzetekből is. Mivel lenne elégedett a csehországi kontinenstornán? Az első nyolcba kerüléssel. A felkészülési mérkőzéseken olyan 15–20 percnyi lehetőséget kaptam a szélen, kettes pozícióban, ahol jó játékosaink vannak, így megoszlott köztünk a terhelés. Remélem, az Európa-bajnokságon is hasonló teret kapok. Az Eb ellenére eleget tud tenni a főiskolai kötelezettségeinek? Harmadévesként most várt volna rám az államvizsga, ezen most nem tudok részt venni, bízom benne, hogy az augusztusi időpont szerencsét hoz. HOLNAPTÓL NŐI KOSÁRLABDA-EB SZLOVÁK ÉS MAGYAR RÉSZVÉTELLEL
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.