Sikerekben gazdag a Dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola éve

sportiskola

2022-ben több sportágban nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket értek el a Dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola diákjai, ahol ha lehetőség nyílik rá, időnként sportnapra cserélik a tanulást és az edzéseket.

„Minden ősszel és tavasszal csinálunk egy sportnapot vagy egészségnapot, hogy a gyerekek érezzék, rendszeresen vannak olyan alkalmak, amikor nem kell tanulni. Ilyenkor például labdarúgásban, kosárlabdában és röplabdában is versenyezhetnek egymással, a nap folyamán osztályok közötti mérkőzéseket és tornákat rendezünkˮ – árulta el lapunknak Ollári Attila, a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Iskola sportért felelős igazgatóhelyettese, aki a hasonló akciókkal kapcsolatban elmondta, tervben van például, hogy a Vámbéry Ármin Gimnáziummal a közeljövőben egy közös sportnapot tartsanak.

Fókuszban a foci

A sportiskola fő profilja egyébként a labdarúgás. A legutóbbi megyei döntőt megnyerte a csapat, de a dunaszerdahelyi MOL Akadémiával szintén szoros együttműködést folytatnak, akikkel igyekeznek a lehető legjobban összehangolni a munkát és az edzéseket. Szolgai Bálint és Máté, Csóka Bálint, Bari Krisztián vagy Bögi Ferenc neve ismerős lehet a DAC-szurkolóknak, ők mind az iskola jelenlegi vagy korábbi diákjai.

Nemzetközi kis és nagy pályás labdarúgótornákon szintén rendszeresen részt vesznek az iskola diákjai, több hasonló nemzetközi tornának (nem csak labdarúgásban) pedig maga az iskola ad otthont.

Sportiskola2

Idei érmek és sikerek

Az intézményben természetesen számos más sportágra is komoly figyelmet fordítanak, ezt alátámasztják az iskola diákjainak idei eredményei, akár egyénileg, akár csapatszinten. 2022-ben már rengeteg sikerrel büszkélkedhet a sportiskola, a kerületi versenyeken elért sok szép eredmény mellett országos és nemzetközi szinten is kiemelkedő helyezéseket értek el a tanulók.

A teljesség igénye nélkül meg lehet említeni Hegedűs Rékát, aki amellett, hogy országos bajnok lett, világbajnoki és Európa-bajnoki 5. helyet szerzett birkózásban az elmúlt hónapokban. A karate-világbajnokságról Varga Tünde Emese tért haza bronzéremmel, a közép-európai Spartan versenyen pedig Tóth Noémi győzni tudott a korosztályában. „Ezenkívül Nagy Vanda révén diszkótáncban, Laczkó Bálintnak köszönhetően pedig asztaliteniszben is vannak kiemelkedő eredményeink. A legfrissebb kiugró eredményünk, hogy az összmagyar asztalitenisz diákbajnokságon Laczkó Bálint és Mészáros Donát révén egy első és egy harmadik hellyel gazdagodtunk. A régió labdarúgó- és kézilabdatornáin is rendszeresen jól szerepelnek csapataink. Az újhullámos sportágakkal is foglalkozunk, a teqballra külön figyelmet fordítunk. Mindemellett meg szeretném említeni Pénzes Mónikát, a HC DAC kézilabdacsapatának játékosát, akire szintén nagyon büszkék vagyunk, hiszen iskolánk diákjaként már stabil felnőttválogatottˮ – tette hozzá Ollári Attila, aki hangsúlyozta: figyelik a kiöregedett diákok pályafutását is, vannak köztük olyanok, akik most edzőként segítik az iskola munkáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?