Sánta Imre: „Szeretném megérni, hogy a DAC bajnok legyen”

A Lévai járásból származik, hogyan került Dunaszerdahelyre és a DAC-hoz?
„A Nyitrai Magasépítő Vállalat dunaszerdahelyi üzemében kaptam állást közgazdászként, így 1973 őszén a családommal oda költöztünk. Rendszeresen kijártam a meccsekre, akkor még állt a régi fatribün. Mint állandó drukkerre felfigyelt rám Weisz Misi bácsi, aki a DAC egyesületi elnökeként tevékenykedett, és 1976-tól sportvezető lettem. Misi bácsi fokozatosan a foci felé irányított. Három év elteltével egyfajta összekötőként dolgoztam a testnevelési egyesület és a fociszakosztály között. Akkoriban Veréb István volt a futballisták főnöke, őt később Gyurcsík József váltotta, aki a Városi Nemzeti Bizottság elnökeként tevékenykedett. Akkor már a DAC idegenbeli mérkőzéseire is rendszeresen jártam Misi bácsival, és amikor ő nem tudott jönni, akkor a csapat körüli különféle szervezési feladatokkal bízott meg.

Miként lett szakosztályelnök? 

Miután Szikora György vezetésével zsinórban kétszer nem sikerült feljutnunk az I. ligába, Weisz Mihály radikális változások mellett döntött. És amikor Gyurcsík úr munkahelyi elfoglaltság miatt lemondott az elnöki tisztségéről, Misi bácsi engem ajánlott az utódjának. Megtanított a foci minden csínjára-bínjára, így 1984-ben én lettem a szakosztályelnök. Nem volt könnyű dolgom, sokan nem bíztak bennem, mert a Lévai járásból származtam és nyitrai vállalatnál dolgoztam, mindkét város csapata a riválisunknak számított.

Milyen állapotban vette át a szakosztályt?
Hatalmas volt a csalódottság, hogy ismét nem sikerült a feljutás. Senki sem akart segíteni. A klubnál úgymond saját felelősségre, gyakorlatilag Misi bácsival ketten kezdtük a szezont. Az első hat mérkőzésünkből négyszer idegenben játszottunk, a tizenkét megszerezhető pontból tízet begyűjtött a csapat. Tisztában voltunk vele, hogy a lelkesedésen kívül pénzre is szükségünk van, hogy fejlődni tudjunk. Akkor Misi bácsi úgy döntött, hogy keressük fel a kommunista párt járási titkárát, Magyarics Vincét, és vázoljuk fel neki a szándékainkat, elhatározásainkat és céljainkat. Világossá tettük, hogy ez egy egyedi, de ugyanakkor utolsó lehetőség is a feljutásra. Magyarics összehívta a szövetkezetek vezetőit, és megszületett a támogatási és együttműködési megállapodás.

Változás történt az edzői poszton, miért döntöttek Pecze mellett? 
Misi bácsi Pecze Károlyt nézte ki trénernek, és azt mondta, hogy addig kell őt győzködnünk, míg hozzánk nem jön. Pecze a Slovannál dolgozott, a két klub között akkoriban óriási volt a különbség a pozsonyiak javára, de végül igent mondott az ajánlatunkra. Szerződtetése remek húzásnak bizonyult, makacsul kiállt a csapat megerősítése mellett, sokszor csak néztünk, hogy milyen kaliberű játékosokat nézett ki, de aztán meggyőzött bennünket, kéréseinek 80-90 százalékát teljesítettük. Mindig előbbre akart lépni, többet és jobbat akart a csapattól. Hetente háromszor, négyszer is megesett, hogy reggel hétkor beléptem a munkahelyemre, és Károly már a titkárságon várt… 

Miként gondol vissza az élvonalba jutásra?
A vágbeszterceiek és a nyitraiak voltak a vetélytársaink, de mi játéktudásban és a sportdiplomácia terén is előttük jártunk. Három fordulóval a befejezés előtt megnyertük a bajnokságot. Hatalmas volt az öröm, igazi futball-láz volt a Csallóközben, ráadásul elkészült a felújított stadion is. A csapat tagjai feleségeikkel, barátnőikkel külföldi jutalomüdülésen vettek részt, aztán következett a felkészülés az I. ligára. 

Hogyan emlékszik az első élvonalbeli szezonra? 
Miután feljutottunk, a cseh csapatok vezetői keresni kezdték a térképen Dunaszerdahelyt, 35 évesen én voltam a legfiatalabb szakosztályelnök az élvonalban. Tudtuk, hogy meg kell erősítenünk a keretet, sikerült is néhány neves játékost igazolnunk. Nem tagadom, anyagiak tekintetében elég vonzó klubnak számítottunk. A hazai nyitányon telt ház előtt 0:0-ra játszottunk a későbbi bajnok Vítkovicével, majd Prágában 8:0-ra lelépett bennünket a Bohemians. Ekkor láttuk, hogy ami a második vonalban elég volt, az az I. ligára kevés. Legközelebbi munkatársammal, Végh „Duci” János titkárral jártuk az országot, új játékosokat kerestünk, nem ígértünk fűt-fát, de amiben megegyeztünk, azt mindig betartottuk, így játékosaink elégedettek lehettek. Több, máshol leírt futballista nálunk újjászületett, sokan közülük a Csallóközben le is telepedtek. Nagyon jó viszonyban voltunk a csehszlovák szövetség vezetőivel, az Ostravával, a Vítkovicével, az Olomouccal, valamint a kelet-szlovákiai csapatokkal. 

Mičinecnek az 1987-es leigazolása számított a legnagyobb bravúrnak. Nehéz volt rábeszélni a válogatott támadót a klubcserére?
Weisz Misi bácsi és Nagy Pista István, a DAC örökös alelnöke intézte Mičinec szerződtetését. Akkoriban anyagi gondok voltak a Bohemkánál, rutinos vezetőink meggyőzték a támadót, és a klubjával is egyezségre jutottak. Amikor ideérkezett, köszöntésére megtelt a Duna Szálló. De ment minden simán, Prágába a Slavia elleni tévés bajnokira utaztunk Ducival, ám a rendőrség reggel lekapcsolt bennünket a szállodában, és a meccs helyett egészen estig kihallgatáson vettünk részt a Pankrácban. Mivel a Bohemiansnál kettős könyvelésre derült fény, a Mičinec-ügyet is vizsgálni kezdték. Sokáig kutakodtak, de végül nálunk mindent rendben találtak. Egyébként a meccset simán, 3:0-ra elvesztettük. 

1987-ben a DAC megnyerte a Csehszlovák Kupát. Milyen emlékei vannak a történelmi sikerről?
Felejthetetlen a kopřivnicei finálé, ahol a favorizált Sparta volt az ellenfelünk. Erőt adott, hogy rengeteg szurkoló kísért el bennünket, elsősorban a tisztes helytállás volt a célunk, senki sem beszélt a győzelemről. Attól is tartottunk, nehogy zakót kapjunk a szinte csupa válogatottal felálló prágaiaktól. Edzőnk remekül felkészítette a csapatot, amely kiválóan játszott, és kapusunk, Vahala remek napot fogott ki. Leírhatatlan volt az örömünk, pezsgőt kellett szereznünk, mert nem volt bekészítve. 
Igaz, hogy a kupadöntő félidejében leteremtette a játékosokat?
A szünetben hecceltem a játékosokat, még arra buzdítottam őket, hogy aktívabban futballozzanak. Sőt, a megegyezettnél magasabb prémiumot ígértem nekik…

Egy évvel később a Bayernnel kerültek össze az UEFA-kupában.
Picit félve indultunk Münchenbe. A csapat először játszott ilyen kaliberű ellenféllel. A bajor vezetők megadták nekünk a kellő tiszteletet, egyáltalán nem éreztették velünk, hogy hozzájuk képest csak futballtörpék vagyunk. Pecze edző jó taktikájának és a játékosok harcos teljesítményének köszönhetően elfogadható eredményt értünk el. Emlékezetes volt a visszavágó, a hatalmas érdeklődés miatt ki kellett bővítenünk az állótribünt. Így visszagondolva, kis szerencsével és nagyobb nemzetközi rutinnal jobb eredményt érhettünk volna el, de talán túlságosan is motiváltak voltak a futballistáink. 

Az említett meccseken kívül melyik találkozók voltak a legemlékezetesebbek?
A nyitraiak elleni győztes Szlovák Kupa-döntő, valamint a prágai Sparta elleni 3:3, amikor 0:3-ról álltunk fel, és a hajrában csereként beállt Medgyes Józsi két fantasztikus gójával egyenlítettünk.

A csapat jó szereplése után egyre többször járt külföldre a DAC. Felelevenítene néhány sztorit? 
A pártállam idején egy teremtornán vettünk részt Kremsben. A határon teljesen átkutattak minket a szlovák vámosok, sőt, néhány játékost és vezetőt meztelenre vetkőztettek, mindenhol valutát kerestek. A játékosok és a vezetők megpróbálták külföldön pénzzé tenni azokat a termékeket, amelyek iránt volt kereslet. Eljutottunk Svédországba is, ahová fejenként csak egy üveg vodkát vihetett magával az ember, a játékosok persze jóval nagyobb készlettel rendelkeztek. Nem lett volna baj, ha a norrköpingi repülőtéren, a vámosok szeme láttára az egyik focista zsebéből nem pottyan ki az üveg. Az ellenőrzés során 87 liter alkoholt foglaltak le tőlünk, és fennállt annak a veszélye, hogy négy napra börtönbe kerülünk. Végül az ottani klub vezetői húztak ki minket a bajból…

Milyenek voltak a rendszerváltást követő évek? 
A csehszlovák liga utolsó éveiben a játékosok alapfizetését a szövetség állta. A szövetkezetek és az állami vállalatok szétesése után a DAC lényegében pénz nélkül maradt. Az egyetlen támogató a város volt. Ám ez korántsem volt elég, így más bevételi forrást kellett keresni, főleg a járáson kívül. Ezért Vígh Ducival rengeteget utaztunk Kassa, Losonc, Trencsén és Besztercebánya környékére tárgyalni és pénzt szerezni. A kulcsembereinket el kellett adnunk. A klub egyre csak romló anyagi helyzete miatt a csapat nem menekülhetett a kiesés elől, amit nagyon nehezen éltem meg. 

Végül miért mondott le?
Korábban többször is benyújtottam a lemondásomat, ám nem fogadták el. 15 éve egészségi problémáim voltak, ez is közrejátszott, hogy vettem a kalapom. Az új tulajdonosok kérésére visszatértem menedzserként, amit nagyon megbántam, mert az irányítás más kezekben volt.

Sok sikernek volt részese, de mit tart a legnagyobb kudarcnak?
Egyértelműen az élvonalból való kiesést, és az 1993-ban Rimaszombatban a kassai FC-től 11-esekkel elvesztett Szlovák Kupa-döntőt. Akkor a Gemer sörgyár volt a főszponzorunk, minden készen állt a nagy ünneplésre, aztán siralomházi hangulat uralkodott az ünnepi fogadáson, amelyre Michal Kováč köztársasági elnök is hivatalos volt. 

Kik tartoztak a kedvenc játékosai és edzői közé? 
Szikora Gyuri, a legendás Audi, Tóth, Majoros trió, Gőgh, Mičinec, Fieber, Pavlík, Kašpar, Krištof, Kapko, Liba, Veselý, Vahala, Horváth Józsi, Medgyes, Hodúr, Diňa és Simon. Egyúttal ezek a játékosok voltak a legjobb igazolásaink is. Régi futballistáinkkal most is tartjuk a kapcsolatot, még mindig elnök úrnak hívnak, rendre hozzáteszem, hogy exelnök. A kedvenc edzőim közé Szikorát, Peczét, Škorpilt és Radolskýt sorolnám, velük is nagyon jóban vagyok. Sajnos, Gyuri – akire, ha bajban voltunk, mindig számíthattunk – már régóta nincs közöttünk.

A munkatársai közül kiket emelne ki?
A korábban említett Weisz Misi bácsin, Nagy Pistán és Vígh Ducin kívül Csóka Zoltán titkárként minden másnap ott volt a szövetségben, ha kitették az ajtón, bemászott az ablakon. Bármit elintézett, átigazolást, szerződést, igazolványt, akár kevéssel egy-egy meccs előtt. A klubnál hosszú éveket töltött Horváth Pista, Nagy József, Nagy Sándor, Stadtrucker Sándor, Simonics István gyúró és Reisz Árpád csapatvezető...

Milyen érzés volt, amikor a fia őrizte a DAC hálóját?
Mindig idegesebb voltam, ha ő állt a kapuban. És ha hibázott, a közönség nagyon nehezen bocsátott meg neki. Beigazolódott az a mondás, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Peti jelenleg a VII. ligás mihályfai csapat edzője, és ha kell, 45 évesen is beáll a kapuba.

Mit szól ahhoz, hogy amióta Világi Oszkár lett a DAC tulajdonosa új időszámítás kezdődött a klubnál?
Személy szerint nagyon örülök annak, hogy Világi Oszkár vette át a klubot, végre jó kezekben van a DAC. Gyönyörű a MOL Aréna, és a csapat negyedszázad után kijutott a nemzetközi porondra. Boldog vagyok, hogy a csapat jól teljesít. Szinte minden hazai meccsen ott vagyok, jól esik, hogy a klub VIP-tiszteletjeggyel lát el. Fantasztikus érzés volt, amikor Végh Tibor klubelnök telt ház és a fantasztikus szurkolótábor előtt gratulált a hetvenedik születésnapom alkalmából. Szeretném megérni, hogy a DAC bajnok legyen.