Sagan szombaton bukott, vasárnap második lett

Ajaccio |

<p>Peter Sagan, a Cannondale szlovák kerékpárosa két nap után a második helyen áll a zöld trikóért zajló pontversenyben a jubileumi, századik Tour de France-on. Sagan szombaton bukott, de &bdquo;Hulknak ez meg se kottyant&rdquo;, vasárnap a második helyen ért célba.&nbsp;</p>

A Tour első szakaszán mindenki ideges, ezt már a körverseny megkezdése előtt többször hangsúlyozta mindkét szlovák résztvevő, Peter Sagan (Cannondale) és Peter Velits (QuickStep) is. Mivel az idei, századik Touron nem volt prológ, gyakorlatilag bárki megszerezhette a sárga trikót. Az első szakaszt végül a német Marcel Kittel nyerte, de ehhez kellett egy óriási bukás is, amelyben több sprintspecialista, köztük Sagan is érintett volt. A Porto Vecchio és Bastia közötti 213 kilométeres első szakaszon a befutóhoz közeledve pörögtek fel az események. Amikor a mezőny már csak tíz kilométerre volt a céltól, az Orica csapatbusza beszorult a befutónál felállított kapu alá. (Mint később kiderült, a kapu eredetileg magasabb, s csak akkor engedik lejjebb, amikor már minden csapatbusz beparkolt a cél mögé. Most azonban az Orica járművét elfelejtették megvárni…) A kaotikus helyzetben a szervezők úgy döntöttek, hogy három kilométerrel előbbre hozzák a célt, s erről rádión értesítették a versenyzőket. Sagan jó pozícióban tekert, de a kereste a minél jobb helyzetet Mark Cavendish is. Közben a buszt valahogy kiszedték a kapu alól, így a cél az eredeti helyre került, de ezt talán még meg sem tudták a versenyzők, amikor az élbolyban valaki elesett, s a tömeges bukásba Sagan, Cavendish és Greipel is belekeveredett. A befutót végül a németek 25 éves reménysége, Marcel Kittel nyerte, így övé lett a sárga trikó is. Bár a bukás még a három kilométeres védett zónán kívül történt, a cél ide-oda helyezgetése miatt a szervezők úgy döntöttek, az összes kerekesnek azonos időt írnak jóvá.  Sagan kisebb zúzódásokat szenvedett, de a célban mindezt úgy kommentálta: „Ennél sokkal több kell, hogy Hulkot kiüssék! Hulknak ez meg sem kottyan!” (Sagan tavaly egyik Tour-szakaszgyőzelmekor Hulkot imitálta, így a Tourminator becenév mellett ez is rajtaragadt.)  A vasárnapi szakasz egyik nagy esélyese éppen Sagan volt – a Bastia és Ajaccio közötti 156 kilométeren ugyanis négy emelkedő is található, amelyet az előzetes várakozásoknak megfelelően a klasszikus sprinterek – mint Cavendish és Kittel – nem bírtak szusszal. Ez a szakasz sem volt incidenstől mentes – egyszer épp Sagan mellé ugrott be egy feltűnési viszketegségben szenvedő félmeztelen férfi, majd egy kis fehér kutya sokkolta a nézőket és a versenyzőket, de végül mindenki megúszta, a kutya és a versenyzők is.  Sagan jól tartotta magát a mezőnyben, s a végső befutónál is nagy esélye lett volna, csapata, a Cannondale ereje azonban az utolsó tíz-tizenkét kilométerre teljesen elfogyott. Amikor hat kerekes (köztük a születésnapos Sylvain Chavanel) meglépett a mezőnytől, nem volt, aki befogja őket, Sagan hosszú ideig maga húzta a többieket. A hatos csoportból is meglógott a RadioShack belga versenyzője, Jan Baskelants, akit már nem tudott beérni a mezőny. Mögötte a sprintben Sagan volt a legjobb, aki ezzel az eredménnyel feljött a második helyre a zöld trikóért zajló pontversenyben, jelenleg ő vezet a legjobb fiatal kerekesnek járó fehér trikóért folyó versenyben is.   TOUR DE FRANCE, 1. szakasz (Porto-Vecchio–Bastia, 213 km): 1. Marcel Kittel (német, Argos) 4:53:46; 2. Alexander Kristoff (norvég, Katyusa), 3. Danny van Poppel (holland, Vacansoleil); ... 37. Peter Velits (szlovák, Omega Pharma-Quick Step), 155. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) – mind azonos idővel.2. szakasz (Bastia–Ajaccio, 154 km): 1. Jan Bakelants (belga, RadioShack Leopard) 3:43:11; 2. P. Sagan; 3. Michal Kwiatowski (lengyel, Omega Pharma-Quick Step) – mind azonos idővel; ...160. P. Velits (szlovák, Omega Pharma-Quick Step) +17:35.Összetett:  1. Bakelants 8:40:03; 2. David Millar (brit, Garmin-Sharp); 3. Julien Simon (francia, Sojasun); ... 57. P. Sagan +1; 152. P. Velits +17,52. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?