Pozsony. Drámai végjátékot hozott a Slovan–Žilina labdarúgó Szlovák Kupa-elődöntő visszavágója. Egészen a 88. percig úgy tűnt, hogy a botladozó bajnok megőrzi kétgólos előnyét, és simán bejut a fináléba.
Rybár helyett Lešický
Dušan Radolský, az égszínkékek mestere a mérkőzés után boldogan nyilatkozott: „Dicséret illeti védenceimet, hogy nem adták fel, és végig példásan küzdöttek. Bízom benne, hogy ez a nagyarányú győzelem sokat lendít a csapaton. Egyébként éppen tíz esztendeje a DAC-cal már sikerült kiharcolnom a döntőbe kerülést.”
A túloldalon Jaroslav Rybár edző viszont rendkívül lehangoltan beszélt: „Nem értem miért, de az utóbbi meccseken hihetelenül gyengén futballozunk, csatáraink szinte teljesen gólképtelenek. Most is azt hitték, hogy ölükbe hull a továbbjutás. Tévedtek! Játékosaink hozzáállásán akad b#ven javítani való, hiszen már futni sem akarnak...”
A szerdai kupameccs után holnap (16.00) bajnoki mérkőzésen találkozik a két élcsapat. „Sajnos, sok a sérültünk, a Hrnčár testvéreken kívül Hornyák, Vomáčka, Homoláč és Bednár sem léphet pályára. Ennek ellenére, biztosra veszem, hogy nem jövünk haza üres kézzel” – jelentette ki a Slovan mestere.
„A győzelem az utolsó esélyünk arra, hogy megvédjük bajnoki címünket. Hiszen 9 pontos a hátrányunk, ha nem nyerünk, elúsznak a reményeink” – mondta lapunknak Jaroslav Rybár. Aki akkor még nem tudta, hogy utoljára nyilatkozik az MŠK vezetőedzőjeként. Ugyanis a klubvezetés úgy döntött, hogy tegnaptól az 58 esztendős Milan Lešický (korábban Nyitrán, másodedzőként a csehszlovák válogatottnál és Japánban tevékenykedett) irányítja a gárdát. Állítólag Lešický javaslatára éppen Rybár segíti majd az új tréner munkáját. Az eddigi asszisztenstől, Vladimír Goffától (januárban Rimaszombatból érkezett) viszont elbúcsúztak.
Egyébként a zsolnai vezérkar nem éppen a türelmességéről híres, hiszen a 24 forduló során már három edzőt menesztett. A bajnokságot nyert cseh Leoš Kalvodát honfitársa, František Komňacký váltotta fel, őt pedig Jaroslav Rybár követte. Kiváncsian várjuk, hogy Milan Lešický meddig ül majd a zsolnai kispadon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.