Ha egy csatár nyolc I. ligás meccsen 15 gólt rúg, figyelemre méltó teljesítmény. Sőt, csodálatra méltó. A holland Ruud van Nistelrooy 1989 őszén végrehajtott ilyen tettet. Pedig csak pár héttel előtte igazolt 4,2 millió fontért a II. ligából az Eindhovenhez.
Ruud van Nistelrooynak nincsen párja
Szórta a gólokat az Eindhovenben, az Ajax elleni presztízs meccsen például kétszer is mesterhármast ért el, s azzal sokkolta az újságírókat, hogy kijelentette: nem is játszott igazán jól. „Rendkívül veszély csatár, gyors, ügyes, technikailag képzett, kitűnő az orientációja a 16-oson belül, ráadásul mindkét lábbal egyformán jól rúg. Azt mondanám, hogy a világon kevés a hozzá hasonló képességű támadó” – jellemezte a hollandust Sammy Kuffour, a Bayern hátvédje, akinek a BL-ben meggyűlt vele a baja.
Két év alatt 60 gólt rúgott az Erediviziében, s nem csoda, hogy hajszolni kezdték a mamutklubok, a Real, az Arsenal, a Chelsea, de elsősorban a Manchester United játékoskerítői. Bármilyen gazdag is a Philips-gyár csapata, 2000 tavaszán engedett a csábításnak, szóba állt az MU-val. A felek meg is egyeztek: a vételár 19 millió font, Ruud heti fizetése pedig 40 ezer font (azóta biztosan változott, mert ha belegondolunk, hogy Beckham és Roy Keane heti gázsija – nem tévedés – 90-90 ezer...). Már csak egy kicsiség volt hátra: az orvosi vizsgálat. Az elvégzett „kutakodás” után rossz hírt közöltek a játékossal: rendellenesség van a térdében, utazzon haza, kezeltesse magát, s ezek után majd visszatérnek a szerződtetésére. Van Nistelrooy hazament, másnap ed-zésre jelentkezett Eindhovenben, majd azon nyomban súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett. Az MU jelezte, eláll a megállapodástól, de rajta tartja a szemét a csatáron. Van Nistelrooy hónapokig lábadozott, 2001 tavaszán visszatért a pályára, lassan formába lendült, rúgott két gólt, majd újra kapcsolatba lépett vele a Manchester.
Ezúttal már semmi és senki sem szólt közbe, és 19 millió fontos, akkori brit rekordösszegért Van Nistelrooy a „vörös ördögök” alkalmazottja lett. Mindjárt az első tétmeccsén, a Liverpool ellen betalált, majd nagy tempóban kezdte törleszteni a vételárát. Fantasztikus gólgyártó sorozatát még 2001. december 12-én, a Derby County elleni bajnokin indította el, majd még öt csapat hálóját is bevette, és beállította ezzel egy klubcsúcsot. Az MU mezében ugyanis egyvégtében hat tétmeccsnél többször senki sem tudott gólt szerezni, Bobby Charlton, Law, Whelan, Yorke is megállt ennyinél. Van Nistelrooy azonban nem. Következő mérkőzésén, FA Kupa-találkozón csereként beállva kétszer villant, és máris megvolt az első rekord.
Majd jött sorba a többi. Január 13-án a Southampton elleni találkozón zsinórban a hetedik bajnokiján volt eredményes, és ezzel utolérte a Premier League örökrangsorának élén Mark Steint, Thierry Henryt és Alan Shearert. A következő, Blackburn elleni ütközetben is betalált, ezzel pedig az élvonal (ideszámítva a Premier League előtti érát is) örökrekordját tartó Liam Whelan mellé zárkózott fel. A folytatás ugyan elmaradt, ám az annalesek immár azt rögzítik, hogy az 1956/57-es idény mellett 2001/2002-es szezonban is akadt olyan futballista, aki sorozatban nyolc bajnokin tudott a kapuba találni.
A sok egyéni dicsőség után nézzük, milyen focista is van Nistelrooy, aki mindössze hat hónap alatt örökre beírta nevét a Premier League históriáskönyvébe. Sokszor láthattuk a tévében, ahogy előretolt frontemberként 90 percen át óriási iramban és nagy területen operál, góljainak többségét a 16-oson belülről lövi. Giggs balról, Beckham jobbról, Scholes a középpályáról látja el forintos passzokkal. És ha a hálóőrök s a hátvédek képesek blokkolni kísérleteit, ott terem Solskjaer, a babaarcú norvég és rendszerint a hálóba pofozza a labdát.
„Nagyon élvezem az angol futballt – mondja a holland– , ellentétben az olasszal, amely sakkpartira hasonlít. A csapatok óriási iramot diktálva futballoznak, megállás nélkül hajtanak, nem pedig minden áron igyekeznek tartani a megszerzett minimális előnyt. Ilyen tekintetben a Premier League egyedülálló.”
Hát mit mondjunk? Van Nistelrooynak sincsen párja...
NÉVJEGY
RUUD VAN NISTEROOY
Született: 1976. július 1., Oss.
Magassága/testsúlya: 188/80.
Klubjai: Nooit Gedach, Magriet, De Bosch (1993-97), Heerenvee (1998-98), PSC Eindhoven (1998-2001), Manchester United (2001-?).
Legnagyobb sikerei: 2x holland bajnok (2000, 2001); az év játékosa Hollandiában (1999); az év játékosa Angliában a profi futballisták szavazata alapján (2002); 2x holland gólkirály (1999, 2000); 1x angol gólkirály (2002); I. ligás góljaink száma: 106 (149 meccsen); BL-gólkirály 14 meccsen lőtt 10 góllal (2001/2002); összes BL góljainak száma: 26 (30 mérkőzésen).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.