Rövidpályás úszó Eb - Hosszú Katinka újabb két számban döntős

Hosszú Katinka
Koppenhága |

A három versenynap után négy aranynál tartó Hosszú Katinka 50 méteres hátúszásban és 200 méter vegyesen is a legjobb idővel jutott tovább a szombat délelőtti selejtezőből a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon.

Ötven háton 26.44 másodpercet ért el a nagymedencében háromszoros olimpiai bajnok, honfitársa, Burián Kata egyéni rekordja (28.44 mp) pedig a 38. helyhez volt elég.

Hosszú 200 méter vegyesen 2:07.34 perc alatt ért célba, Verrasztó Evelyn (2:09.97 p) pedig a negyedik idővel került a fináléba. Az egész mezőny legfiatalabb tagja, Nagy Réka több mint másfél másodperccel jobbat úszott (2:14.37) eddigi rekordjánál, ez a 19. helyre volt elég.

"Nagyon jólesett ez az úszás, persze időnként nagyon fájt, de élveztem minden másodpercét" - mondta boldogan a BVSC 14 éves sportolója.

Elmondása szerint edzőjével megbeszélték, hogy minden ötven méteres etapot úgy teljesítsen, mintha egyetlen ötvenméteres futam lenne, és megfázása ellenére azt is sikerült megvalósítania, hogy ne vegyen minden második tempó után levegőt, így még gyorsabbá vált.

Hosszú Katinka korábbi terveivel ellentétben 100 méter pillangón nem indult. Ebben a számban Szilágyi Liliána (58.35) a 15. helyen lépett tovább az elődöntőbe, Bordás Beatrixnak ugyanez nem sikerült (1:01.21), ő a 34. helyen zárt.

"Mindkét számban, amiben ma délelőtt indultam, az első helyen jutottam tovább, ez így teljesen rendben van" - értékelt az MTI-nek Hosszú Katinka. Mint kifejtette, a délutáni programban négy futamban szerepelt volna, és mivel úgy érezte, ez talán sok lenne, visszalépett a 100 méter pillangóról.

Gyurinovics Fanni 200 méter gyorson megjavította egyéni legjobbját (1:59.39), de mivel a 19. helyen végzett, nem jutott döntőbe.

"A bevonulásnál még azon gondolkoztam, lehet, hogy nem tudok két perc alatt úszni, de végül összejött, aminek örülök. Az a célom, hogy ez ötvenes medencében is sikerüljön" - mondta a Győri Úszó SE 16 éves sportolója.

A férfiak mezőnyében 50 méter pillangón Cseh László (23.18) mindössze egy tizedmásodperccel maradt el saját országos csúcsától, ám így is csak a huszadik, Gyárfás Bence (23.40) a 29., Takács Krisztián (24.00) a 41., Biczó Bence (25.32) pedig az ötvenedik lett, így egyikük sem jutott tovább.

 "Örülök ennek az időnek, mert 100 pillangón nem voltam eléggé dinamikus. Ott nem állt össze megfelelően az úszásom, emiatt maradt hiányérzetem, ez viszont egész jól sikerült, ami jó előjel a 200 pillangó előtt" - fogalmazott Cseh László.

Bevallotta, ő maga sem gondolta, hogy ilyen jó időt ér el reggel. 

"Ahhoz képest, amit vártam magamtól sebességben, ez tényleg sokkal jobb" - mondta.

Kozma Dominik 100 méter gyorson a 15. idővel (47.51) került az elődöntőbe, Németh Nándor egyéni csúccsal (47.72) összesítésben a 19. helyen zárta az előfutamot, így ő nem jutott tovább, de első számú tartalékként még reménykedhet. Lobanovszkij Maxim (48.46) a 39., Dudás Dániel (49.11) pedig az 54. lett.

Földházi Dávid 100 méter vegyesen a tizedik idővel (53.12) lépett az elődöntőbe. Ez a huszadik helyezett Dudás Dánielnek (54.27), illetve a 35. Barta Mártonnak (55.43) nem sikerült. Szintúgy nem jutott tovább Grátz Benjámin (54.75), viszont az egyéni csúcsából több mint egy másodpercet lefaragott, és ez a 25. helyet jelentette összesítésben.

"Elégedett vagyok, nagy hibát nem követtem el, szerintem mindent úgy csináltam, ahogyan terveztük. Bárcsak ennyit javultam volna négyszázon is, sokkal boldogabb lennék" - nyilatkozta Grátz.

A 4x50 méteres vegyesnemű gyorsváltók között a Lobanovszkij Maxim, Takács Krisztián, Gyurinovics Fanni, Bordás Beatrix összetételű magyar csapat a 11. lett (1:33.33), így nem szerepelhet a fináléban.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?