Milánó. Egyre biztosabb, hogy a brazil csatárzseni távozik Milánóból. Massimo Moratti, az Inter elnöke bejelentette, hogy a szurkolók ne várják Ronaldót a milánói reptéren, mert nem utazik vissza klubjához.
Ronaldo távozni akar
Ronaldónak tegnap kellett volna megjelennie a kék-feketék edzőtáborában, a Pinetinában, hogy az orvosi vizsgálatok után ma megkezdje a felkészülést a csapattal...
Hector Cúper, az Internazionale vezetőedzője leszögezte: szüksége van Ronaldóra és el sem tudja képzelni, hogy mi történne, ha távozna. A spanyol lapok a közelmúltban azt írták, hogy az argentin szakember nem lenne bánatos, ha a világbajnok brazil csillag más együttesben folytatná a pályafutását. – Soha sem mondtam ilyet, ez hazugság. A klub rendkívül sokat tett azért, hogy sérülése után viszszatérjen a futballvilágba, köré építettük a csapatot – reagált a híresztelésekre Cúper.
Korábban már Massimo Moratti, az Inter elnöke is határozottan kijelentette: Ronaldo nem eladó! A csatár és ügynöke azonban napok óta azon fáradozik, hogy mégis létrejöhessen az átigazolás. A klasszisért hivatalosan még senki sem jelentkezett be a milánóiaknál, de a nemzetközi sajtó szerint a Real Madrid és esetleg a Manchester United tudná csak kifizetni a nyilvánvalóan hatalmas összeget. (NS, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.