Izraeli védelmi miniszter: új szakaszába lépett a háború az iszlám radikálisokkal szemben

Joáv Galant

Újabb szakaszába lépett az iszlám radikálisokkal szembeni háború, amely tavaly október 7-én tört ki a Hamász palesztin terror szervezet Izrael elleni terrortámadásával – jelentette be szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.

A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére – tette hozzá, utalva a Hezbollah libanoni síita milíciára, amely a palesztinokkal való szolidaritásból támadja rendszeresen Izraelt. 

„Úgy értékelem, hogy új időszak elején járunk a háborúban, és ehhez kell igazodnunk. Ez bátorságot, elszántságot és kitartást kíván tőlünk. Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban is minden izraeli szervezet minden szinten szorosan együttműködjön” – mondta Galant a légierő egyik bázisán tett látogatásán. 

A Hezbollah erősebb, „ez nem a Hamász, hanem valami más, és erre megfelelően fel kell készülni, figyelembe kell ezt venni”. „A súlypont az erőforrások és az erők átcsoportosítása révén északra tevődik át” – magyarázta. 

Szerdán egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselő a ynet hírportálnak nyilatkozva azt mondta: egy másik fontos feladat Izrael számára az elrettentő erő helyreállítása. Az új szakasz stratégiai célja, hogy a határövezetből kimenekített lakosság visszaköltözhessen lakhelyére. „A Hezbollah meg fogja fizetni tettei árát” – szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?