Rocchi miatt választotta a Haladást

<p>Négy éve óriási gólt lőtt a dél-afrikai világbajnokságon, idén tavasszal azonban eltűnt a színről. Kamil Kopúnek legutóbb az azeri Ravan Baku együttesében futballozott, onnan igazolt augusztus végén az NB I-es Haladáshoz. A szombathelyiek légiósával még múlt héten beszélgettünk telefonon.</p>

BŐD TITANILLA

Hogyan került a Haladáshoz?

Volt több ajánlatom Magyarországról és máshonnan is, de végül a Haladás mellett döntöttem. Egyelőre nagyon jól érzem magam Szombathelyen. Amikor idejöttem, a csapat a 13. helyen állt a bajnokságban, azóta egy mérkőzést elvesztettünk, és egy helyet visszacsúsztunk. Tavaly a 6. helyen végzett a klub, ezért azt várom, hogy lassan megindulunk felfelé, bár nehéz meccsek várnak ránk.

Mi volt a fő ok, ami miatt a Haladást választotta? Egy magyar hírportál szerint az is közrejátszott, hogy a családja Magyarországon él.

Ezt most hallom először, ez egy téves információ, nem így van. Azért jöttem a Haladásba, mert megtudtam, hogy az olasz Tomasso Rocchi is itt folytatja. Beszéltem több menedzserrel is, és ők is megerősítették, hogy egy jó csapat van születőben, jó lesz a kollektíva. Így hát itt vagyok, és szeretnék segíteni a Haladásnak.

A magyar szurkolók emlékezetében is megmaradt a címvédő olaszok elleni álomgólja a 2010-es világbajnokság utolsó csoportmeccsén. Hogyan fogadták a Haladás-drukkerek?

Amióta itt vagyok, még csak egy idegenbeli bajnokit játszottunk, a Honvéd otthonában. Elkísért minket néhány szurkoló, de nem voltak sokan. A következő fordulóban a Videotont fogadjuk, biztosan sok néző lesz, és remélem, jó teljesítménnyel mutatkozhatok be előttük. (Kopúneket az éllovas elleni, 2:0-ra elvesztett mérkőzés 27. percében kiállították – a szerk. megj.)

Milyenek az első benyomásai a magyar bajnokságról?

Még csak egy meccsen léptem pályára, meglátjuk, mi lesz tovább.

Magyarország a negyedik ország, ahol légióskodik Oroszország, Olaszország és Azerbajdzsán után. Milyennek találja a Haladást mint klubot, összehasonlítva a korábbi állomáshelyeivel?

Tényleg van összehasonlítási alapom, és nagyon tetszik, hogy mennyire törődnek Szombathelyen a játékosokkal. Érzem, hogy nagyra értékelik a futballistákat, én pedig ezt a pályán szeretném meghálálni. Egyébként minden országnak és bajnokságnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Bárhol jártam is a világban, mindenhol értékes tapasztalatokat szereztem, legyen szó Oroszországról, Olaszországról vagy Azerbajdzsánról. Szlovákiában két nagy klubban futballoztam, a Spartak Trnavában, majd később a Slovanban, de a Trnava a szívügyem, hiszen 10 évet töltöttem ott.

Legutóbb az azerbajdzsáni Ravan Bakuban játszott. Milyen tapasztalatokat szerzett?

A legnagyobb hátrány ott az volt, hogy három klub kivételével mindenhol műfüves pályák vannak, és ez nagyon igénybe veszi a testet. Minden edzés, minden meccs komoly megterhelést jelentett, mert 35–40 fokban is műfüvön játszottunk. Pozitívum volt azonban, hogy az egyéb körülmények kitűnőek voltak, az anyagi feltételekre sem panaszkodhattunk, és a város is nagyon szép. A bajnokság is nagyon jó, sok a légiós, és ők emelik a liga színvonalát.

A szlovák bajnoksággal összehasonlítva milyen az azerbajdzsáni liga?

Mindenképpen színvonalasabb, mert a kluboknak van pénzük, és ügyes brazil, argentin futballistákat igazolhatnak. Afrikából is sok légiós érkezik az azerbajdzsáni ligába. A külföldi játékosok pedig meghatározó szerepet játszanak a klubokban, ők „csinálják” a bajnokságot.

A Haladásban anyagilag jobban járt, mint bakui állomáshelyén, vagy kevesebbel kell beérnie?

Ezekről a dolgokról nem akarok beszélni, én azért vagyok itt, hogy focizzak.

Artner Tamás vezetőedző mit vár öntől?

Amikor eljöttem próbajátékra, rögtön azt mondta, szeretné, ha itt maradnék. Ezt nagyon nagyra értékelem, mert úgy tudom, ő nem akar sok légióst a csapatba, általában a hazaiakra építi a csapatot. Most is csak ketten vagyunk külföldiek, én és Tomasso. Nem szeretnék csalódást okozni az edzőnek, szeretnék segíteni neki, hogy jó focit játsszunk, és pontokat szerezzünk.

A csapattársai közül ismert valakit korábbról?

Nem, mindannyian újak számomra, de nagyon kedvesen fogadtak, sokat segítenek, például a csapatkapitány Halmosi, vagy Zoli, meg Oli... A teljes neveket még nem tudom, csak a beceneveket. Természetesen Rocchi az „ikertestvérem”, sokat beszélgetünk olaszul.

És hogy áll a magyar nyelvvel? Már tanulja?

Igen, igen! Nem könnyű nyelv, de mindenképpen szeretnék valamit megtanulni. Minden korábbi klubomban igyekeztem elsajátítani a helyi nyelvet, ez most is így lesz.

Mely kifejezéseket ismeri már az „igen, igen”-en kívül?

Jó napot, köszönöm szépen, jó estét, viszlát...

Mi a helyzet a futballal kapcsolatos szavakkal? Hogyan érteti meg magát a csapattársakkal?

A fiúk nagy része beszél angolul, így a pályán is angolul kiáltanak nekem, ha szükség van rá. De nem most kezdtem futballozni, az edző elmondja a taktikát az öltözőben, és a pályán már nem kell sokat beszélni.

A pályán kívül is összejár a csapattársakkal?

Vacsorázni nem nagyon járunk együtt, de edzés után mindig közös ebéd van, akkor sokat beszélgetünk. Tényleg remek a kollektíva, jó a hangulat.

Miben lehet a Haladás erőssége az NB I-ben?

Szerintem abban, hogy ez a jó társaság küzdeni, hajtani fog. Tiszteljük egymást, és egymásért is harcolunk a pályán.

Kopúnek bemutatkozása hazai közönség előtt nem úgy sikerült, ahogy a szlovák középpályás képzelte, már a 27. percben kiállították. Természetesen erről is szerettük volna megkérdezni, azonban tegnap nem tudtuk elérni a Haladás játékosát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?