Rio – Karakas és Ungvári is negyeddöntős

Rio de Janeiro |

<div>Az 57 kg-os Karakas Hedvig megnyerte második mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a cselgáncstornán, de nehéz ellenfél vár rá.</div><div>&nbsp;</div>

A türkmén Rusana Nurjavova után a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard-ral találkozott. Nem jól indult a mérkőzés, Karakas dobásindítása után a földön a kanadai került felülre, s karfeszítéssel próbálkozott, amiből a magyar cselgáncsozó alig tudott kiszabadulni. Állás után gyakorlatilag megismétlődött a ugyanez a jelenet, Beauchemin-Pinard ezúttal leszorítással kísérletezett, de sikertelenül. A földharcban aktív volt a kanadai, állásban viszont folyamatosan Karakas kezdeményezett, aminek meg is lett az eredménye, 0:51 másodpercnél megintették az ellenfelét. Karakas a hátralévő időben is rutinosan ment előre, próbált dobást indítani, őrizte előnyét és nyert. Ezzel 2-2-re kiegyenlített kettejük különpárharcában.„Majdnem kitépődött a karom” – mondta az első veszélyes helyzetről, majd sietett felkészülni következő mérkőzésére. A 26 éves, világbajnoki harmadik magyar a nyolc között a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvával száll szembe, akit eddig egyszer legyőzött, háromszor viszont kikapott tőle. Ungvári Miklós is megnyerte második meccsét, s ezzel bejutott a férfi cselgáncsozók 73 kg-os súlycsoportjának negyeddöntőjébe.  Ungvári a legvégén ipponnal nyertA magyar dzsúdós a portugál Nuno Saraival legyőzése után lényegesen nehezebb ellenféllel találkozott, az Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes holland Dex Elmonttal. Az első percek fogáskereséssel teltek, majd a holland egy dobására jukót ítélt a bíró, ezt azonban a zsűri visszavonta. Ungvári tűnt kezdeményezőbbnek, aminek nyomán 1:23 percnél megintették Elmontot. Ezután Bíró Tamást, Ungvári edzőjét a bíró elküldte a tatamitól, egy perccel később pedig a 35 éves Ungvárit is figyelmeztették, s úgy tűnt, az öt perc letelte után aranyponttal ér majd véget a találkozó. A ceglédi cselgáncsozó azonban hét másodperccel a vége előtt elkapta Elmont karját, és ippont érően eldobta.Ungvári a nyolc között az idén Európa-bajnok azeri Rustam Orujovval találkozik, akit egyszer megvert, kétszer viszont kikapott tőle. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?