Remiztek a szenciek

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSSzenc. Gól nélküli döntetlennel ért véget a szerediek szenci vendégjátéka. A mérkőzés nagy részében fölényben futballoztak a hazaiak, ám nem tudtak a hálóba találni.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Szenc. Gól nélküli döntetlennel ért véget a szerediek szenci vendégjátéka. A mérkőzés nagy részében fölényben futballoztak a hazaiak, ám nem tudtak a hálóba találni. A szenciek Ágh kiállítása miatt huszonöt percig emberhátrányban futballoztak.

„Végig mi voltunk a jobbak, de sajnos mégsem nyertünk. Pedig védenceim a két hazai remi után győzni akartak. Legalább öt tiszta ziccert puskáztunk el, míg a szerediek a mérkőzés során rendesen el sem jutottak a kapunkig – nyilatkozta Andrej Štellár, a szenciek vezetőedzője az SFM honlapjának. – A vendégek Seneckýnek köszönhetik a döntetlent, a volt válogatott kapus bravúrok sorozatát mutatta be. Játékosaim dicséretére válik, hogy Ágh kiállítása után is bátran támadtak, tetszetős akciókat vezettünk, ám nem tudtunk a hálóba találni. A szurkolók a mi oldalunkról színvonalas mérkőzést láttak, amelyen csak a gól hiányzott. Csalódott vagyok, hogy jó játékunk ellenére be kellett érnünk az egy ponttal.”

A derbi után a szenciek a negyedik, a szerediek az ötödik helyen állnak. Az SFM vasárnap a zsolnai fakó otthonában lép pályára. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?