Reménytelen helyzetben a Bayern

Budapest/Pozsony. A két évvel ezelőtt győztes Bayern szerdán 2:1-re kikapott a Milan otthonában, így valószínűleg az első csoportkör végén búcsúznia kell a BL-től. A Milan mellett a Manchester Utd. és a Barcelona is győzött, e három százszázalékos csapat már továbbjutott.

Öröm Kijevben, a Dinamo legyőzte a Feyenoordot, s nagy esélye van a továbbjutásraTASR/EPA-felvételA Juventus is biztosíthatta volna továbbjutását, ehhez „mindössze” arra lett volna szüksége, hogy nyerjen a Newcastle United ellen idegenben. A Szarkák számára viszont csak a győzelem volt az elfogadható eredmény, amihez természetesen gólt kellett volna szerezniük, márpedig ez ebben a kiírásban még egyszer sem jött össze Sheareréknek. Craig Bellamy és Kieron Dyer hiányában a veterán támadó partnere a csatársorban a fiatal Lomana Tresor Lua-Lua volt, aki bizony többször is megkeverte a torinóiak védelmét, ám a gólszerzés az ő számára nem jött össze. Az első játékrészben még viszonylag kiegyenlített volt a küzdelem, bár ekkor is a hazaiak voltak fölényben, a szünet után azonban a Newcastle eszement rohamozásba kezdett. A Juvét többször is csak Buffon bravúrjai mentették meg, és a sors furcsa fintora, hogy az angolok győztes találata végül éppen a kapus hibájából született. Az eredménynek köszönhetően igen csak szoros lett a helyzet a csoportban, hiszen a Juve mellett immár a Dinamo Kijev is hét ponttal rendelkezik – az ukránok ugyanis hazai pályán ellentmondást nem ismerően intézték el a Feyenoordot.

A Manchester United máris bebiztosította továbbjutását, mögötte pedig a gyengén rajtoló Bayer Leverkusen foglalja el a második helyet. A gyógyszergyáriaknál egyre több sérült kezd felépülni, ami különösen a védelemnek tesz jót, hiszen ebben a csapatrészben a szezon elején még Placente, Juan és Sebescen is hiányzott, akik most egyaránt ott voltak a kezdőtizenegyben, és kiváló teljesítményt nyújtottak. Utóbbi két futballista ráadásul a gólokban is tevékenyen részt vett, hiszen mindkét hazai találatot Sebescen készítette elő, Juan pedig a győztes gólt fejelte a Maccabi Haifa kapujába. A Manchesternél éppen ellenkező a helyzet, mint a németeknél, hiszen Alex Ferguson játékosai sorra dőlnek ki a sorból, a tréner ezúttal a meghatározó emberei közül Rio Ferdinandra, Ruud van Nistelrooyra és Nicky Buttra nem számíthatott, Ole-Gunnar Solskjaert pedig némileg váratlanul a kispadra ültette.” Ferguson mindenesetre a hátralévő két találkozókon már nyugodtan játszathatja a fiatalokat, hiszen a csapat mindenképpen ott van a legjobb 16 között. Ugyanez elmondható az AC Milanról is, amely negyedik meccsén negyedik győzelmét érte el, és a győztes találatot természetesen Filippo Inzaghi szerezte. A csatár az egész mérkőzésen szinte semmit sem csinált, csak elvétve ért labdába, az egyetlen alkalommal azonban, amikor helyzetbe került (tegyük hozzá, igen csak lesgyanús szituációban), akkor hidegvérrel ki is használta. Az már csak pusztán feltételezés, hogy ha ekkor is Oliver Kahn állt volna a kapuban, akkor nem lett volna ilyen könnyű dolga, a német válogatott portást azonban sérülés miatt le kellett cserélni. Helyére az a Stefan Wessels állt be, aki Bajnokok Ligája-specialistának számít, hiszen ez már a nyolcadik találkozója volt a BL-ben, míg a Bundesligában eddig mindössze ötször védett. A München mindent megtett az egyenlítés érdekében az utolsó félórában, ám Dida, na meg a balszerencse útjukat állta. A bajorok ezzel igen csak nehéz helyzetbe kerültek, bár még mindig nem teljesen esélytelenek, amiért elsősorban a Lens-nak kell köszönetet mondaniuk. A milánói meccs krónikájához tartozik, hogy Ľuboš Micheľ játékvezető két 11-estől fosztotta meg a hazaiakat: a 33. percben és a második félidőben, amikor Segnol becsúszó szerelésének célpontja Sergniho volt, akit a müncheni fel is rúgott. Egyébként Micheľ nagyon határozott volt a középpályán, a lényegtelen eseteknél. Például elhamarkodottan adott sárga lapot a fiatal Santa Cruznak. Műesésért? A lendülettől esett el, szót sem érdemelt volna az eset. De hát a bírónak produkálnia kellett magát. Amilyen lendülettel futott a játékoshoz...

A H-csoportban a Barcelonának sikerült megőriznie szászázalékos mutatóját, ám Louis van Gaal aligha lehet elégedett a látottakkal, a mérkőzés képe alapján ugyanis a Lokomotiv Moszkvának minimum egy pont járt volna – de lehet, hogy három. A holland tréner a szezon során először változtatott a jól megszokott kezdőtizenegyen: az, hogy a kapuban nem Víctor Valdés, hanem Bonano állt, még nem jelentett szerkezeti átalakítást, az viszont annál inkább, hogy Luis Enrique helyett Riquelme játszott. A második helyért folytatott párharcban az FC Bruges került előnybe, miután hazai pályán legyőzte a Galatasarayt. A belgák végig sokkal jobban játszottak, ám helyzetkihasználásuk egészen csapnivaló volt. Végül aztán Gerd Verheyen küzdeni akarása révén sikerült megtörniük a vendégeket, a csatár ugyanis a szögletzászlónál is letámadta a törökök védőjét, Emre Asikot, sikerült is leszerelnie, majd a kapuba találnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?