Rekordrészvétel a turistaparadicsomban

Szombattól november tizedikéig a szlovéniai Bled látja vendégül a világ sakkozóit. Az ismert turistaparadicsomban rendezik a sportág kétévenként ismétlődő legnagyobb seregszemléjét, a sakkolimpiát.

Szombattól november tizedikéig a szlovéniai Bled látja vendégül a világ sakkozóit. Az ismert turistaparadicsomban rendezik a sportág kétévenként ismétlődő legnagyobb seregszemléjét, a sakkolimpiát. A nevezések alapján a rendezők rekordrészvételre számítanak: a négytagú férfi csapatok mezőnyében 144, a háromtagú nőkében 98 jelentkező ország található. Két éve Isztambulban 129 és 89 volt az induló együttesek száma. A verseny alatt tisztújító közgyűlést tart a nemzetközi szövetség (FIDE) is.

Orosz győzelem várható a férfiak vetélkedésében, hiszen a Garri Kaszparovval kiálló címvédő a hatodiknak, tehát a rangsorban utolsónak nevezett versenyzője is a 14. helyen áll a FIDE-listán. Az exvilágbajnok mellett Barejev, Morozevics, Halifman, Griscsuk és Rublevszkij segítheti az oroszokat a végső sikerhez. A legnagyobb esélyes sorsát leginkább a magyarok, ukránok, izraeliek, hollandok, örmények és németek nehezíthetik a meg.

Nyolcvan óta nem szerzett érmet Magyarország férfi együttese, legutóbb csak hajszálon múlott, hogy lecsúszott a dobogóról: a segédpontok révén lett negyedik. Bledben – a legerősebb összeállításban – Lékó Péter éltáblás mögött huszonéves fiatalok kapnak bizonyítási lehetőséget: Polgár Judit, a világ legjobb női játékosaként erősíti a férfiakat, Almási Zoltán ötödik, Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert második olimpiáján képviseli a magyar színeket. Újoncként mutatkozik be a junior világbajnok, Ács Péter, aki a bledi torna főpróbáján szenzációs győzelmet aratott Hoogoveenben. Minden bizonnyal nagy nyomás nehezedik majd a csapatra, hiszen Lékó dortmundi sikere és a világbajnok-jelölti torna megnyerése után Magyarországon újra az érdeklődés középpontjába került a sakk, s ilyenkor az elvárások is nagyobbak. Almási Zoltán, aki ezúttal csak a harmadik táblán játszik, egy minapi nyilatkozatában elárulta a csapategység titkát: „A mostani felállásban az a jó, hogy egy korosztályba tartozunk, és így biztosítva van a megfelelő hangulat. Az, hogy együtt van a csapat, a sikeres szereplés szempontjából sokkal fontosabb, mint ha mondjuk egy 2800-as értékszámú játékos sakkozna a sorainkban.”

Egy nagyágyúja (Štohl nagymester) nélkül kel útra a szlovák férfi csapat. Most lesz először éltáblása az örmény származású Szergej Movszeszijan, a villámsakk újdonsült Európa-bajnoka. Rajta kívül Ľubomír Ftáčnik, Ján Markoš, Gennagyij Tyimoscsenko, Mikuláš Maník és Ján Plachetka élvezi a bizalmat. Isztambulban Ftáčnikék sokáig a tizedik hely környékén tanyáztak, de gyengébb hajrá után végül a 28. helyen zártak. „Mivel komoly hiányzónk is van, sikernek számítana, ha becsúsznánk a legjobb húsz közé. A roppant erős mezőnyben többre nem fenhetjük a fogunkat” – válaszolta lapunk érdeklődésére Milan Kajan, a szlovák szövetség elnöke.

Címvédőként ismét Kína a legnagyobb esélyes a nők mezőnyében. Grúzia és Oroszország is dobogóra vágyik, s ennek megfelelő csapatot küldött Bledbe. Magyarország (Vajda Szidónia, Dembo Jelena, Lakos Nikoletta, Gara Anita) az első tízbe kerülést várja. Az éltáblás hölgy szerint bravúrnak számítana, ha a hat közé jutnának, az már elismerést keltene.

Szlovákia néhány éve Eb-első csapatával áll ki. Itt is lesz hiányzó, Repková ezúttal nem vállalta a játékot. A versenyre Regina Pokorná, Zuzana Hagarová, Andrea Cigániková és Alena Mrvová indul. Tőlük sem várnak csodákat, de ha a legjobb húszba kerülnének, akkor szereplésüket sikernek könyvelné el a szakvezetés. „Előbb is végezhetnek, hiszen Eb-címük nem a véletlen műve, tudás és komoly munka van mögötte” – fűzte hozzá Ľubomír Ftáčnik, aki a sakkolimpia idején tölti be negyvenötödik születésnapját és tizenegyedik olimpiáján vesz részt. Legutóbb Isztambulban a szlovák női csapat a 23. lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?