Régiófoci: súlyos szapi vereségek nyomában

szap

Az utóbbi négy bajnokija közül három ízben nyolcszor rezdült a szapiak hálója a Dunaszerdahelyi Területi Bajnokság VII. (AG Sport) ligájában.

Ebből két alkalommal hazai környezetben kaptak nyolcat az idén március 31-től nyeretlen csilizköziek, akik a kapott gólok tekintetében immár 91-nél tartanak. Legutóbb a 28. fordulóban vendégként a gelleiek javítottak gólarányt (8:0) a korábban a kerületi bajnokságban is megfordult szapiak otthonában. A kínos vereségek hátteréről kérdeztük a csapat edzőjét, Vass Krisztiánt. 

„Nem áll szándékomban bűnbakot találni, megbántani sem szeretnék senkit. Számomra is felfoghatatlan, mi okozza a kínos kudarcsorozatot. Napok teltek el, s én még mindig a gelleiektől kapott nyolcast boncolgatom. Még annak ellenére is fájó volt a legutóbbi hideg zuhany, hogy a feljutásra hajtó ellenfelünk egy osztállyal erősebb kerettel rendelkezik. Egyébként tavasszal ugyanazt próbálom kivitelezni védenceimmel, amit ősszel produkáltunk. Mégsem jönnek a várt eredmények, sokkal inkább a súlyos vereségek. Az összeállításon sem nagyon változtatok. A játékrendszeren viszont megpróbáltam módosítani. Nem jártam sikerrel. A morállal, pontosabban a játékfegyelemmel azonban elégedetlen vagyok. Nem vitás, teljesítményünkre nagyban rányomja a bélyegét az edzések látogatottsága. A leggyakrabban öten-hatan gyakorolnak. Mentálisan is a gödörben vagyunk. A kemény mag, a csapatunk gerincét alkotó rutinos labdarúgók lassan lemorzsolódnak, család, munkahelyi elfoglaltság miatt az alapemberek közül többen is abbahagyták a focit. Hiánycikknek számít az utánpótlás. Ehhez társul egy-két kezdőember sérülés miatti kényszerpihenője. Ennek az áldatlan helyzetnek a jelenlegi vereségsorozat a végkifejlete” – érvelt lapunknak a szapiak edzője. Elmondása szerint nincs pánikhangulat. „Rossz passzban vagyunk, ennek ellenére jó hangulat uralkodik az öltözőben. Tegnap tizenegyen voltak a tréningen. Labdás edzést tartottam. A vezetőség tagjainak társaságában a polgármesternél is analizáltuk a helyzetet. Igyekszünk felrázni a társaságot, a hajrában még menteni a menthetőt. Legközelebb hatpontos derbimeccset játszunk a csilizközi riválisunk otthonában. Csilizradványon szeretnénk véget vetni kudarc-sorozatunknak, és a szentmihályfaiak elleni hazai idényzárón pedig győzelemmel zárni a pontvadászatot. A nyári hetekben igyekszünk megfelelő képességű futballistákat igazolni, jól felkészülni az új bajnoki idényre. Mindezt annak érdekében, hogy a szapi labdarúgás a jövőben ne a kudarcokról szóljon” – bizakodott a folytatást illetően Vass Krisztián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?