Real Madrid:0:4 a félidőben

Madrid. A Real 101 éves története során vasárnap estig csak kétszer fordult elő, hogy a királyi gárda 0:4-gyel vonult az öltözőbe bajnoki mérkőzés félidejében. Az 1931-es a Bilbao elleni és az 1953-ban a Malagával szembeni eset vasárnap megismétlődött Sevillában.

Madrid. A Real 101 éves története során vasárnap estig csak kétszer fordult elő, hogy a királyi gárda 0:4-gyel vonult az öltözőbe bajnoki mérkőzés félidejében. Az 1931-es a Bilbao elleni és az 1953-ban a Malagával szembeni eset vasárnap megismétlődött Sevillában. A Real az első negyedórában három gólt kapott, s Carlos Queiroz vezetőedző már a 25. percben lehívta a pályáról a mindössze 21 éves védőt, Rubént, aki a kispadon sírva fakadt, magát okolva a gólokért. A Real védelméből két sztár, a sérült Roberto Carlos, illetve az eltiltott Michel Salgado hiányzott, ám a hétfői spanyol lapok úgy vélik, ez nem lehet magyarázat a kudarcra. „Eddig a klasszisok miatt tulajdonképpen automata vezénylésre volt állítva az együttes, és amikor valóban szükség lett volna egy okos edzői döntésre, a tréner csődöt mondott“ – írta az As. A Marca is a Manchester Unitedtől érkezett portugál vezetőedzőt okolja a vereségért: „Queiroz a szakadék szélén áll.” (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?