<p>Állítólagos rasszista kijelentései miatt vizsgálatot indítottak Mark Clattenburg angol játékvezető ellen. A bírót azzal vádolják, hogy sértegette a Chelsea két futballistáját a Manchester United elleni vasárnapi rangadón.</p>
Rasszizmus miatt vizsgálat indult a Chelsea-MU játékvezetője ellen
London |
Az ügyben a rendőrség és az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) is nyomoz, a profi futballistákat tömörítő szervezet (PFA) elnöke, Gordon Taylor pedig kedden azt mondta, a játékvezető a nigériai John Obi Mikelt és a spanyol Juan Matát sértette meg a mérkőzésen. "Az egyik megjegyzés kétségkívül rasszista volt" - tette hozzá a PFA vezetője. Mark Clattenburg nem nyilatkozott az ügyben, de a Sky TV értesülései szerint tagadta, hogy futballpályára nem illő szavakat és kifejezéseket használt volna, illetve megalázónak érezte az ellene felhozott vádakat. A spanyol AS napilap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról írt, hogy a bíró "idióta spanyolnak" nevezte Juan Matát, a brit sajtó pedig úgy fogalmazott, a játékvezető a labdarúgó nemzetiségével kapcsolatos megjegyzést tett. Mark Clattenburg a Premier League hétvégi, 10. fordulójában nem vezet majd mérkőzést, a játékvezetői bizottság ugyanis a vizsgálat idejére felmentette a munkavégzés alól. Az ominózus összecsapást a vendég Manchester United nyerte 3-2-re, úgy, hogy a bíró a második félidő végéhez közeledve, 2-2-es állásnál két Chelsea-játékost is kiállított, a győztes gólt pedig lesgyanús szituáció előzte meg. Az angol szövetség szeptemberben négymeccses eltiltással sújtotta John Terryt, a Chelsea csapatkapitányát, mert tavaly októberben rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers játékosára. Az előző idényben a liverpooli Luis Suárez kapott nyolcmérkőzéses eltiltást, mert sértegette a Manchester United védőjét, Patrice Evrát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.