Rajičová és Tóth Ivett is kvótát szerzett

<p>Az egyik örömében elsírta magát a kűr végén, a másik értetlenkedve meredt maga elé &ndash; a nap végén azonban a remek szabadprogramot futó szlovák Nicole Rajičová és a kűrjében többször hibázó magyar Tóth Ivett is örülhetett. Mindketten olimpiai kvótát szereztek a helsinki műkorcsolya-világbajnokságon.</p>

Nicole Rajičová kűrjében csak egyetlen apró megingás volt, a szóló tripla lutzból nagyon sután ért földet, amivel sok pontot vesztett, de egyébként hozta, amit gyakorlatilag egész szezonban mutatott. Figyelemreméltó megbízhatósággal előadott kűrje végén örömében sírva fakadt. „Nagyon sok érzelem kavargott bennem, boldog voltam, hogy sikerült egy ilyen jó programmal zárnom a szezont. A kvótának is örülök, ez volt a szezonban a fő célunk” – mondta óriási mosollyal lapunknak Rajičová.

Ez volt pályafutása egyik legkiegyensúlyozottabb idénye, az Eb-n 6. lett, a vb-n pedig a 17. helyen végzett, amivel pjongcsangi kvótát is szerzett. „Főleg mentálisan erősödtem a korábbiakhoz képest. Nagyon odafigyelek arra, hogy pozitív szemlélettel dolgozzak. Ha például egy edzésen tíz ugrásból egyet elrontok, akkor a kilenc jól sikerültet kell néznem, nem azt az egy rosszat. Egyszerűnek hangzik, de ezt egyáltalán nem könnyű megtenni” – hangsúlyozta Rajičová, aki jó kűrjének köszönhetően egy helyet lépett előre.

Tóth Ivett nagyszerű rövidprogramja után a 14. helyen állt, s hasonlóan jól sikerült kűrt szeretett volna futni, ám többször is rontott.

Az első elem, a tripla lutz, tripla salchow kombináció remek volt, utána azonban csak szimpla rittbergert ugrott, elesett a tripla flipből, a szóló tripla lutzot pedig teljesen kihagyta. Két jó kombinációval még megmentette a program végét, de így is nyilvánvaló volt, hogy vissza fog esni az eredménylistán.

„Nem igazán tudom, mi történt – nyilatkozta lapunknak Tóth Ivett, aki végül 20. lett. – Jól kezdődött a kűr, de aztán jött egy szakadás, talán nem koncentráltam eléggé.” A 18 éves magyar versenyző szigorúan, de higgadtan értékelte a saját teljesítményét. „Csalódott vagyok, hogy ilyen csúnya hibákat csináltam, ilyeneket nem engedhetek meg magamnak. De jó érzéssel fogok hazamenni, mert a rövidprogramom nagyon jó volt, bejutottam a kűrbe, és remélem, hogy az olimpiai kvóta is meglesz. Annak nagyon örülnék” – mondta Tóth Ivett még feltételes módban.

A verseny végén már boldogan pózolt a fotókhoz koreográfusával, Benoit Richaud-val, mert biztossá vált, hogy az egyik kvóta az övé, így ő is teljesítette a fő célt, amiért Helsinkibe utazott. Értékes tapasztalatokkal is gazdagodott: „Itt lehetem ennyi tehetséges ember között, figyelhettem, hogyan készülnek egy ilyen versenyre. Rajtuk óriási nyomás van, ahhoz képest az, ami rám nehezedett, semmi. S ők még így is óriási teljesítményre képesek. Ezen kell még dolgoznom” – mondta Ivett. Rámutatott, az ilyen helyzetek kezeléséhez elsősorban tapasztalat kell. „Igaz, hogy ez már a harmadik világbajnokságom, de először futottam kűrt. Még van időm fejlődni, és azon leszek, hogy ez így is legyen” – jelentette ki eltökélten.

A női versenyt saját világcsúcsnak számító rekordját majdnem négy ponttal megjavítva a címvédő orosz Jevgenyija Medvegyeva nyerte. A dobogó második és harmadik fokára két kanadai versenyző, Kaetlyn Osmond és Gabrielle Daleman állhatott fel. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?