Tűz a jégen – egy kivételes show Pozsonyban

Yagudin

A korcsolyapengével írt történetek legszebb hagyományait idézte a Fire on Ice műkorcsolya-show Pozsonyban. A Jozef Sabovčík pályafutását ünneplő gálán több olimpiai bajnok is fellépett, nem hiányzott a szaltó és a négyfordulatos sem.

Valljuk be, az elmúlt években láttunk tájainkon olyan műkorcsolya-gálákat, amelyek a nagy nevek és néhány valóban jól sikerült program ellenére közelebb álltak egy falunapi haknihoz, mint egy világszínvonalú produkcióhoz.

A Fire on Ice nem ilyen volt. A gondosan megkomponált kétrészes show kiváló korcsolyázást, sok kedves pillanatot, védjegynek számító mozdulatokat és néhány igazi katarzist is kínált.

Březina bepörgette

A gála első fele Jozef Sabovčík pályafutása előtt tisztelgett – a kezdeteket a kilencéves Bennett Bočkay és a 13 éves Lukáš Václavík elevenítette fel, akik egyszer talán a nagy előd nyomdokaiba léphetnek.

Sabovčík szarajevói olimpiai bronzérmét Michal Březina idézte fel, aki ugyanarra a Vangelis-zenére, mint annak idején Sabovčík, az aktuális kűrjét futotta le. A résztvevők között Březina volt az egyetlen még aktív versenyző, és Jumping Joe gáláján úgy bepörgette az ugrásokat – kezdve a négyfordulatos salchowval –, hogy azzal versenyen is elégedett lenne.

„Nem, szerencsére nem kaptam ezt feladatul – nevetett Březina a felvetésünkre, hogy ukázba adták-e neki, hogy a sportág történetének első négyfordulatosát ugró Sabovčík tiszteletére rendezett gálán muszáj ezt az elemet is besorolnia a programjába. – Mivel edzésben vagyok, készülök a moszkvai Grand Prix-re, úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy a versenyprogramomat fogom lefutni, mindennel, ami ezzel jár. Csak amiatt izgultam egy kicsit, hogy show-fényekben kell megcsinálnom a nehéz ugrásokat. Ostraván egyszer pont belevilágított egy reflektor a szemembe, ki is nyitottam az ugrást. De itt Pozsonyban minden jól sikerült.”

Méltó múltidézés

Sabovčík az 1986-os koppennhágai Eb-n ugrotta meg azt a bizonyos négyfordulatos toeloopot, amelyet utóbb a nemzetközi szövetség elvett tőle, mondván, nem volt tiszta a jégre érkezés, de a sportág berkeiben senki nem vitatja az elsőségét.

Az egy amerikai Párizsban zenéjére futott szabadprogram első felét a nagy kivetítőn nézhette most a közönség, amikor pedig a kijelző elsötétült, a jégen Tomáš Verner folytatta a kűrt. „Nagy felelősség Pozsonyban, Jozef szülővárosában az ő egyik emlékezetes programját lefutni. Legalább egymilliószor megnéztem ezt a kűrt – jegyezte meg Verner, aki Sabovčíkhoz hasonlóan szintén volt Európa-bajnok. – Szerettem volna méltón befejezni a programot, mert 1986-ban Jozefnek nem sikerült úgy a kűr második fele, mint szerette volna. Ami érthető is, hiszen végrehajtott egy történelmi ugrást, az azért kizökkenti az embert.”

Maga Sabovčík egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, amikor sikeresen megugrotta a négyfordulatost, jó néhány másodpercre elfelejtette, mi is következik. Edzője, Agnesa Búřilová is bevallotta, aggódott, hogy védence nem fogja tudni befejezni a programot.

A Fire on Ice show-ról Búřilová sem hiányozhatott: olyan bennfentes információkat is elárult a közönségnek, hogy edzésen az első sikeres tripla axelt a pozsonyi jégcsarnok kezdőkörének közepén, az első négyfordulatost pedig az egyik sarokban ugrotta meg Sabovčík.

Galéria

Sabovčík emlékére

Az 55 éves ünnepelt azonban nem lehetett jelen a tiszteletére rendezett nagyszabású gálán: még júliusban megsérült a hátgerince, műteni kellett, két héttel az ostravai és pozsonyi show-k előtt pedig újra elmozdult az egyik porckorongja, ami újabb operációt igényelt.

„Nagy kár, hogy Jozef nem lehetett itt személyesen. Ha látta volna, hogy a sportág legnagyobbjai milyen alázattal korcsolyáznak a tiszteletére, szerintem a könnye is kicsordult volna” – vélekedett Tomáš Verner.

A népszerű cseh korcsolyázó kettős szerepben volt jelen a show-n, amellett, hogy maga is korcsolyázott, a műsorvezetői teendőket is magára vállalta. És bár azt mondta, hogy a korcsolyázás volt számára a nehezebb feladat, mert Sabovčíkhoz méltó teljesítményt akart nyújtani, a gála végén becsúszott nála egy baki: „Köszönöm mindenkinek, aki tisztelettel adózott Jozef Sabovčík emlékének… Pardon! Jozef Sabovčík karrierje előtt!”

„Nagyon bánt a dolog, de remélem, köztünk marad az 5500 nézővel” – mondta a gála után Verner, aki a Sabovčíknak küldött videóüzenetében is szabadkozott, hogy „eltemette” Jumping Joe-t, aki így most már biztosan száz évig fog élni.

Sztorik a kávéházból

És bár Sabovčík csak a távolból, Salt Lake Cityből követhette a show-t, a védjegyének számító szaltó sem maradt el: ezt Jevgenyij Kuznyecov mutatta be.

A szünet után a show egy egyedülálló kávéházi estévé vált – a rendező Ilja Averbuh neve is garancia volt a szórakozásra. Sokféle ember betért ebbe a kávéházba: magabiztos egyedülálló fiatal nő, jószívű csöves, nem zökkenőmentes kapcsolatban élő pár, remek ritmusérzékkel rendelkező betörőduó, szíve választottját váró fiatalember…

Az előadásokat azok is élvezték, akik nem ismerték név szerint a korcsolyázókat, a sportág rajongói pedig örömmel fedezték fel a programokban az egyes előadók védjegynek számító mozdulatait, jellegzetes koreográfiai megoldásait.

Nagyszerű volt újra a jégen látni Olga és Jozef Beständiget, akik 14 év után korcsolyáztak ismét együtt, vagy a világbajnok párost, Marija Petrovát és Alekszej Tyihonovot, akik immár hármasban, kislányukkal, Polinával léptek fel. A jégtánc nagyjai – Albena Denkova és Makszim Sztavijszki, Margarita Drobiazko és Povilas Vanagas, Jekatyerina Bobrova és Dmitrij Szolovjev – a legmagasabb minőséget kínálták, a párosban olimpiai bajnok Tatjana Totmjanyina és Makszim Marinyin programjában pedig egy rafinált ruhaátváltozás is elkápráztatta a közönséget.

Téli varázslat

A legnagyobb ovációt egyértelműen Alekszej Jagugyin kapta – a 2002-es olimpia győztese pályafutása legemlékezetesebb programját, a minden idők legjobb férfirövidprogramjaként aposztrofált Telet korcsolyázta el. Ezzel a röviddel alapozta meg a 17 évvel ezelőtti olimpiai győzelmét. És bár a ma 39 éves korcsolyázó esetében már szóba sem jöhet a négyfordulatos toeloop, tripla toeloop kombináció, sem a tripla axel, ez a program „egyszerűbb” ugrásokkal is mindig ugyanolyan varázslatos, mint amikor Salt Lake Cityben állva tapsolta a közönség.

Jagugyin ma már csak különleges alkalmakkor szokta elkorcsolyázni, de most kétség sem férhetett a választásához. „Jozef személyesítette meg a lángot a 2002-es olimpia megnyitóünnepségén, én pedig ezen az olimpián lettem valaki. Ez a program nemcsak a nézők számára különleges, hanem nekem is – vallotta be Jagugyin, aki a 17 évvel ezelőtti eredeti kosztümjét viselte. – Csináltattam belőle egy másolatot a márciusi univerziádé megnyitójára, de mégis inkább ezt a régit vettem fel. Már több helyen besárgult, sok flittert elvesztettem róla, a szagáról meg ne is beszéljünk... De mégiscsak ez az igazi.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?