Rajczi a Pisához igazolt

Budapest. Rajczi Péter, az Újpest huszonhat éves támadója Olaszországban folytatja pályafutását, és a Serie B-ben szereplő Pisa csapatát erősíti. Rajczi 2003 nyarán szerződött át Kaposvárról az Újpesthez, és három és fél éven keresztül szerepelt a fővárosi együttesben.

Budapest. Rajczi Péter, az Újpest huszonhat éves támadója Olaszországban folytatja pályafutását, és a Serie B-ben szereplő Pisa csapatát erősíti. Rajczi 2003 nyarán szerződött át Kaposvárról az Újpesthez, és három és fél éven keresztül szerepelt a fővárosi együttesben. Összesen 92 bajnoki mérkőzésen lépett pályára lila színekben, összesen 48 alkalommal talált be az ellenfél kapujába. A fordulópontot számára a 2006/2007-es bajnokság jelentette, amikor tizennégy meccs után tavasszal az angol másodosztályú Barnsley csapatához távozott kölcsönjátékosként, ahol tizenöt találkozón egy alkalommal volt eredményes.

Ebben az évben a játékos meghosszabbította szerződését az Újpesttel azzal a feltétellel, hogy olasz csapat érdeklődése esetén a klub átigazolási díj nélkül járul hozzá a szerződésbontáshoz. A Pisa ajánlata az utolsó pillanatban érkezett, a játékos nem habozott, s azonnal igent mondott. (ns, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?