Radványi: Ezúttal nekünk kell alkotnunk

<p>A DAC futballcsapata ma este (19.00) a 11. helyen álló rózsahegyi együttest fogadja a Fortuna Liga 14. fordulójában. Az eltiltott Tóth nélkül pályára lépő sárga-kékek győzelemmel akarnak kedveskedni szurkolóiknak.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

A válogatott szünet alatt sem unatkoztak a dunaszerdahelyi futballisták, múlt pénteken a Győri ETO-val játszottak barátságos meccset (0:0), kedden pedig a III. ligás érsekújváriakkal vívtak Szlovák Kupa-mérkőzést (3:1).

„Felépültek a sérült játékosaink, így a Nagyszombatban kiállított Tóthon kívül mindenkire számíthatok. Úgy döntöttem, hogy Kwin lesz Saláta társa a hátvédsor tengelyében. Teljesen más mérkőzés vár ránk, mint a Slovan és a Trenčín ellen, amikor kontrákra játszottunk. Ezúttal nekünk kell alkotnunk. Egész héten erre készültünk, remélem, hasznát vesszük a sok gyakorlásnak – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. – A Slovanból érkezett Putnocký kapus és a nagymihályi, de legutóbb Szeredben szereplő Janič személyében két jó képességű labdarúgóval erősítettek a hajtós focit játszó rózsahegyiek. Hátvédjeinknek elsősorban a gólerős Zreľákra kell odafigyelniük, aki az U21-es válogatottban is igazolta képességeit. Viszont az MFK védősorát fiatal játékosok alkotják, akiket zavarba lehet hozni, meggyőződésem, hogy gyors szélsőink sok gondot okoznak nekik. Nem fogunk ész nélkül rohamozni, de hazai pályán mindenképpen győzni akarunk.”

Mivel a szövetség fegyelmi bizottsága feltételesre módosította Szarka Ákos eltiltását, így Jurčóval, Sablerrel és Černákkal együtt négy támadó áll Radványi rendelkezésére (Kováčot kölcsönadták Szencre). „Az csak jó, hogy megnőttek a variációs lehetőségek a csatárposzton. Ákos végig játszott a győriek és az érsekújváriak ellen, ám sérülése után még nincs százszázalékos állapotban, ezért szombaton nem kap helyet a kezdőben, de mindenképpen szóhoz jut a találkozón” – szögezte le a DAC 45 éves mestere, aki a 4–2–3–1-es taktikai felállást alkalmazza a rózsahegyiek ellen.

A DAC várható összeállítása: Penksa–Turňa, Saláta, Kwin, Szabó Ottó–Straka, Kristo–Ujlaky, Štepanovský, Brašeň– Jurčo.

A rózsahegyiek a legutóbbi, az aranyosmarótiak elleni hazai 3:0-s győzelem után kerültek el az utolsó helyről. Ladislav Šimčo edző védencei a válogatott szünet alatt gól nélküli döntetlent értek el a lengyel bajnokságot vezető Górnik Zabrze otthonában.

„A ViOn elleni fölényes siker meghozta az önbizalmunkat. Tudjuk, hogy a DAC elsősorban hazai környezetben erős, de taktikus játékkal meglepetést okozhatunk” – nyilatkozta Lukáš Janič a rózsahegyiek honlapjának.

Az idei évben vendéglátóként még veretlen DAC a hazai meccsek alapján három győzelemmel (gólarány: 10:6) és három döntetlennel a hetedik, a rózsahegyi együttes az idegenbeli bajnokik szerint egy döntetlennel és öt vereséggel (4:14) az utolsó helyen áll a tabellán.

Legutóbb márciusban találkozott Dunaszerdahelyen a két csapat, Ujlaky és Causic találatával 2:0-s hazai siker született. Szeptemberben Rózsahegyen Turčák, illetve Sabler góljával 1:1-gyel zárult a meccs.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?