Premier League - Városi rangadóra készül Manchester

Manchester City
Manchester |

A minden sorozatot figyelembe véve 11 összecsapás óta veretlen, listavezető Manchester City az elmúlt három mérkőzésén győztes Manchester Unitedot fogadja vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának rangadóján.

 

A mérkőzés esélyese egyértelműen a Josep Guardiola edzette City, amely a mostani idényben mindössze egyszer, a Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen maradt alul: a Premier League-ben kilenc győzelem mellett két döntetlennel, a BL-ben a franciák elleni mérkőzés óta három sikerrel áll, valamint az angol Szuperkupa elhódítása mellett a Ligakupában is szereztek két győzelmet.

"Egyértelműen a hihetetlen formában lévő City a favorit, de az elmúlt hetek eredményeinek köszönhetően jó hangulatban, sok energiával készülhetünk mi is a találkozóra. Szeretnénk megmutatni, milyen az igazi Manchester United" - mondta a United spanyol középpályása, Ander Herrera.

A csapat vezetőedzője, José Mourinho hozzátette, mindegy, ki ellen és melyik stadionban szerepelnek, mindenhol a jó játék a céljuk. "Ha az ellenfél jobb nálunk, nyer, ha hibázunk és megfizetünk érte, akkor is. Szeretném viszont mindig azt érezni, hogy képesek vagyunk bárkivel felvenni a versenyt" - mondta a portugál szakvezető csapata szerdai, a Juventus otthonában aratott bravúros győzelme után.

 

Érdekes

Premier League, 12. forduló:

szombat:
    --------
Cardiff City-Brighton 13.30
Huddersfield Town-West Ham United 16.00
Leicester City-Burnley 16.00
Newcastle United-Bournemouth 16.00
Southampton-Watford 16.00
Crystal Palace-Tottenham 18.30

vasárnap:
    ---------
FC Liverpool-Fulham 13.00
Chelsea-Everton 15.15
Arsenal-Wolverhampton 17.30
Manchester City-Manchester United 17.30

 

Kollégája, Josep Guardiola nyugodtan készülhet a vasárnapi mérkőzésre: együttese az elmúlt hat tétmérkőzésén 23 gólt lőtt és mindössze egyet kapott.

"Ez az utolsó találkozónk a válogatott szünet előtt, természetesen szeretnénk ezt is megnyerni" - jelentette ki a spanyol vezetőedző.

A csapatok között hat hely és kilenc pont a különbség, így egy vendégsikerrel a United belátható közelségbe kerülne városi riválisához.

A mezőny másik két veretlen csapata közül a Chelsea-re vár nehezebb feladat: az Európa-liga csoportkörében a továbbjutását csütörtökön bebiztosító londoni együttes a kilencedik, legutóbbi öt bajnokiján négyszer nyertes Evertont fogadja. A harmadik Liverpool, amely meglepő vereséget szenvedett kedden Belgrádban, az utolsó helyezett, sorozatban öt vereségnél tartó Fulham ellen javíthat az Anfield Roadon.

A negyedik Tottenham szombaton a középmezőny végén álló Crystal Palace-hoz látogat, míg az ötödik Arsenal - amely csütörtökön ugyancsak biztosította helyét az Európa-liga legjobb 32 csapata között - vasárnap a 11. Wolverhamptont látja vendégül.

 

Érdekes

Az állás:

 1. Manchester City    11 33- 4  29 pont
 2. Chelsea            11 27- 8  27
 3. FC Liverpool       11 21- 5  27
 4. Tottenham Hotspur  11 19-10  24
 5. Arsenal            11 25-14  23
 6. Bournemouth        11 20-14  20
 7. Manchester United  11 19-18  20
 8. Watford            11 16-13  19
 9. Everton            11 19-15  18
10. Leicester City     11 17-16  16
11. Wolverhampton      11 11-12  15
12. Brighton           11 12-16  14
13. West Ham United    11 13-17  11
14. Crystal Palace     11  8-16   8
15. Burnley            11 12-25   8
16. Southampton        11  7-20   7
17. Newcastle          11  7-14   6
18. Huddersfield Town  11  5-21   6
19. Cardiff City       11  9-24   5
20. Fulham             11 11-29   5

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?