Pontokat vesztett a Petržalka

Pozsony. Nem történtek nagy meglepetések a bajnokság szombati és vasárnapi mérkőzésein, ha csak annak nem számít, hogy a ligetiek második hazai meccsükön sem tudtak nyerni, így már négy pontot vesztettek. Érdekes, hogy a vendéglátók közül csak a Dubnica és a Slovan nyert hazai pályán.

Martin Fabuš (középen) volt a trencséniek legjobbja a puhói találkozón, amely némi meglepetésre 2:0-ás vendégsikerrel végződöttTASR-felvételA bajnok Inter semleges pályán, Varannóban csak annyit adott ki magából, amennyire szüksége volt a győzelemhez. A „hazai” eperjesiek ugyan már a 11. percben ráijesztettek, de a 13. percben ők kaphattak volna gólt. Vybíral szabálytalanul szerelte Opršalt, a megítélt tizenegyest azonban Kratochvíl a jobb kapufa mellé küldte. Nem egészen tíz perc múlva Kunzo 20 méterről leadott szabadrúgása a sorfalat megkerülve jutott a hálóba. Ekkor senki sem gondolta, hogy ez lesz a meccs egyetlen gólja, mert a játék képe alapján a vendégek irányították az összecsapást, az eperjesiek szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek Hýll kapujára. Az 52. percben egy kényszerítőzés után Dzúrik a kapufát találta el, nem sokkal később Lembakoali százszázalékos helyzetben, az ötös sarkán állva nem tudta gólra váltani lehetőségét. Amikor Bašistát kiállította a bíró, nem volt kétség afelől, hogy ki szerzi meg a három pontot.

Máriatölgyesen a táblázat két utolsó helyezettje találkozott, s a hazaiak jobban el sem tudták volna képzelni a meccs alakulását. Előbb a kassai Rodák kapus csak üggyel-bajjal hárította Zimen lövését, de nem sokkal később Porázik kiharcolt egy szögletrúgást, amelyet Greguška végzett el, s a beívelés után a labda Šindlár elé pattant, aki nem hibázott. A hazaiak az első félidőben állandó fölényben voltak, a kassai csapatból Roman Štrba jelentett némi veszélyt a vendéglátók kapujára. Fordulást követően Kiška végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de Greguška pontos átadása után magasan a kap- fölé küldte a labdát. Később Šinglár lőhetett volna gólt, majd Greguška, ám mindkettőjük lövését hárította Rodák. Társai viszont a mezőnyben csalódást okoztak, az egész második 45 perc folyamán egyetlen egyszer sem kerültek valamirevaló helyzetbe, s vereségükkel bonyolították helyzetüket a táblázaton.

Puhóban nem a várakozásnak megfelelő eredmény született, hiszen mindenki azt gondolta, hogy a táblázaton feljebb álló hazaiak legyőzik ellenfelüket, amely ellen tavaly is eredményesen játszottak. A vendégek azonban fittyet hánytak a papírformának, agresszív, letámadásos játékkal kezdettől fogva mezőnyfölényt harcoltak ki. A bajnokság állása:

1. Žilina 20 12 4 4 34:19 40

2. Petržalka 20 9 9 2 39:22 36

3. Inter 20 9 8 3 32:20 35

4. Ružomberok 20 9 5 6 31:21 32

5. Trenčín 20 8 5 7 28:31 29

6. Púchov 20 7 7 6 26:20 28

7. Slovan 20 7 7 6 23:23 28

8. Prešov 20 3 5 12 20:35 14

9. FC Košice 20 2 8 10 15:40 14

10. Dubnica 20 2 6 12 18:35 12

A következő forduló (március 9.) párosítása: Inter–Púchov, FC Košice– Petržalka, Žilina–Slovan, Trenčín– Dubnica, Ružomberok–Prešov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?