Pénzbüntetések a Spartánál

Ma nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A legnagyobb rangadót Amszterdamban játsszák, ahol az Ajax az AC Milant fogadja. Nehéz feladat vár a prágai Spartára, amelynek a Stamford Bridge-en kellene pontot rabolnia az utóbbi hetekben kiváló formában játszó Chelsea-től.

Glen Johnson (Chelsea, balra) és Martin Zbončák (Sparta) a két csapat prágai mérkőzésén, amelyet a londoniak Gallas góljával 1:0-ra nyertek meg. A Spartának ma este a Stamford Bridge-en bravúrra lesz szükségeČTK-felvételE-CSOPORT

Szabics Imre és a VfB Stuttgart kiváló helyzetből kezdi majd a Glasgow Rangers elleni találkozót, hiszen már a döntetlen is továbbjutást ér a németeknek. A Bundesliga éllovasa – egy-két kivételtől eltekintve – a mostani szezonban remek játékkal gyűjtötte be a három pontot szinte minden mérkőzésén. A magyar válogatott csatára hetek óta nagyszerű teljesítménnyel és gólokkal segíti csapatát. Az biztos, valószínűleg alaposan feltüzelt szigetországi együttes lesz a németek riválisa, hiszen a skótok számára csak a három pont jelenthet sikert. A Rangers 0:1-ről fordítva 2:1-re győzött a két együttes glasgow-i összecsapásán. A csoport másik találkozóján (Panathinaikosz–Manchester United) a sereghajtó hazaiak csak akkor harcolhatnak majd az utolsó körben az UEFA Kupa-szereplést érő 3. helyért, ha most legyőzik az angol gárdát. Erre a papírforma alapján kicsi az esély, még akkor is, ha az MU az elmúlt hetekben nem igazán játszott csúcsformában.

F-CSOPORT

A már továbbjutott Real Madrid nem számíthat könnyű mérkőzésre, mert az OM-nek csak a győzelem jelenthet reményt a továbbjutásra, de ehhez a másik találkozón Partizan-bravúr szükséges. A legutóbbi szezonban UEFA Kupa-győztes FC Porto ugyanis már döntetlennel is a legjobb 16 közé, vagy annak kapujába érkezik.

G-CSOPORT

A szezon eleji botlások után az elmúlt hetekben már remeklő Chelsea számára „egyszerű“ a feladat: le kell győznie a Sparta Prahát, s akkor Roman Abramovics világválogatottja a legjobb 16 tagja lesz. A közelmúlt mindenesetre a londoniak mellett szól, a cseh fővárosban 1:0-ra nyertek. A Sparta legutóbbi négy mérkőzését nem tudta megnyerni (Zlín 0:1, Besiktas 0:1, Ostrava 1:1, Jablonec 2:4), és Vlastimil Košťál klubelnök pénzbüntetéseket helyezett kilátásba. A bordómezeseknek azonban már a pontszerzéshez is bravúrra lesz szükségük a Stamford Bridge-en – a továbbjutási remények életben tartásához legalább döntetlenezniük kellene. Ha ugyanis a Besiktas nem kap ki Rómában a Laziótól, a Sparta viszont vereséget szenved, akkor a prágaiak (mivel egymás elleni eredményeik a törököknek kedveznek) búcsút mondhatnak a további küzdelmeknek.

H-CSOPORT

A játéknap legérdekesebbnek tű-nő találkozóját az amszterdami ArenA-ban játsszák, ahol a hazaiak törleszthetnek az idén őket ért „sérelmekért“. A legutóbbi szezon negyeddöntőjében az olaszok úgy jutottak tovább 3:2-es összesítéssel, hogy az idegenbeli 0:0 után hazai pályán a lefújás előtti pillanatokban szerezték az utolsó gólt. A mostani milánói összecsapáson a BL-címvédő szerencsés körülmények között nyert 1:0-ra. Ma egyik együttes sem szerepelhet legjobb tizenegyével, az Ajaxból Zdenek Grygera és Rafael van der Vaart, a vendégektől Alessandro Nesta hiányzik majd eltiltás miatt. A Celta–Bruges mér-kőzésen a „túlélés“ a tét, a döntetlen egyik gárda esélyeit sem javítaná, vagyis mindkettőnek támadnia kell. (m, t)

A mai műsor (mindegyik mérkőzés 20.45-kor kezdődik):

E-CSOPORT: Stuttgart–Gl. Rangers, Panathinaikosz–Manchester United.

1. Manchester U. 4 3 0 1 10:2 9

2. Stuttgart 4 3 0 1 8:4 9

3. Gl. Rangers 4 1 1 2 3:6 4

4. Panathinaikosz 4 0 1 3 2:11 1

F-CSOPORT: Porto–Partizan, Marseille–Real Madrid.

1. Real Madrid 4 3 1 0 8:3 10

2. Porto 4 2 1 1 6:6 7

3. Marseille 4 1 0 3 7:8 3

4. Partizan 4 0 2 2 1:5 2

G-CSOPORT: Chelsea–Sparta, Lazio–Besiktas.

1. Chelsea 4 3 0 1 7:3 9

2. Besiktas 4 2 0 2 4:4 6

3. Sparta 4 1 1 2 4:5 4

4. Lazio 4 1 1 2 5:8 4

H-CSOPORT: Ajax–AC Milan, Celta–Bruges.

1. AC Milan 4 2 1 1 2:1 7

2. Ajax 4 2 0 2 5:4 6

3. Celta Vigo 4 1 2 1 4:4 5

4. FC Bruges 4 1 1 2 2:4 4

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?