Overdose újra a régi

<p>Ha valaki a pozsonyi verseny után még kételkedett, Budapesten meggyőződhetett róla: Overdose, a magyar csodaló hosszú kihagyása után visszanyerte régi formáját. Az ötéves telivér mén a Kincsem Parkban pályafutása tizennegyedik versenyén tizennegyedik győzelmét aratta: tíz hosszal előzte meg a mezőnyt. Mikóczy Zoltán, Overdose társtulajdonosa egy nappal a futam után nyilatkozott lapunknak.</p>

Pozsonyban saját bevallása szerint kisebb sokkot kapott a verseny alatt, a Kincsem Parkban viszont már nem kellett izgulnia. Hogy látta a versenyt?

Megnyugodtam, mert ugyanazt az Overdose-t láttam viszont, amely még a sérülése előtt magabiztosan utasított maga mögé mindenkit. Ugyanazt a hatást váltotta ki, mint tavaly áprilisban a Kincsem Parkban, akkor is hasonló stílusban nyert, és hasonló formában teljesítette a versenyt. Most már nem látom akadályát az augusztus 29-i, baden-badeni megmérettetésnek: úgy mehetünk el az Aranyostorra, hogy nem a futottak még kategóriájába fogunk tartozni.

Nem ijedtek meg egy kicsit amiatt, hogy Overdose megint elveszítette a patkóját?

Csak a boxban vettük észre, hogy a verseny előtt elveszítette a patkóját. De mivel ez több rétegből áll, és csak az alsó rész szállt el, vagyis a patkó többi része a helyén maradt, emiatt nem izgultunk. Aggasztó volt azonban, hogy a futam alatt a másik lábáról, a jobb elsőről is letépte a patkót. A hétfői szemlén és újrapatkoláson azonban lehetett látni, hogy a patája semmilyen sérülést vagy roncsolódást nem szenvedett. Hétfőn egyébként már vékonyabb versenypatkót kapott, amivel vélhetően tizedmásodpercekkel gyorsabb lehet.

Pozsonyban 15 hónap kihagyás után fél hosszal győzött a lova, a Kincsem Parkban viszont már óriási fölénnyel nyert. Más különbség is volt a két verseny között?

Az, amit Overdose Pozsonyban véghezvitt, kész csoda volt. Hosszú kihagyás után magabiztosan, győzelemmel tért vissza. Nagyon kellett azonban a budapesti verseny is, amelyen már 20-25%-kal jobb volt a formája. Pozsonyban azért mindenkiben megfogalmazódott valahol, hogy a teljesítménye ugyan nagyon szép, és elég ahhoz, hogy azon a futamon nyerjen, ahhoz viszont kevés, hogy az európai élmezőnnyel is felvegye a versenyt. Most úgy gondolom, jött annyit előre, hogy nyugodt szívvel vállalhassuk a baden-badeni Aranyostort. Ráadásul az újabb győzelem is lendít még Overdose önbizalmán.

A budapesti verseny előtt hogyan viselkedett Overdose?

Azt hiszem, ötéves korára már beért, és érett versenylóként tudja, mi vár rá, mi következik. Úgy viselkedett, ahogy máskor is, nem volt izgatottabb a szokásosnál.

Gary Hindnak, az angol zsokénak milyenek voltak a benyomásai a futamról?

Azt mondta, hogy érezhetően nagyon sokat fejlődött a pozsonyi verseny óta a ló, meglátszik rajta az elvégzett az edzésmunka. Ezért úgy is próbálta lovagolni, hogy nem elsősorban ennek a futamnak a megnyerése a cél, hanem az, hogy ez igazi felkészítő verseny legyen számára a nehezebb megmérettetések előtt.

A budapesti győzelmet követően ki lehet jelenteni, hogy Overdose-nak az Aranyostoron is reális esélye van a győzelemre?

Az talán túlságosan merész kijelentés lenne, hogy nyerni megyünk Baden-Badenbe, de az biztos, hogy Overdose a favoritok közé tartozik. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért, de hát a verseny az verseny, előre nem lehet megmondani, hogyan alakul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?